Guus Hiddink – aki az orosz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya is egyben, megerősítette korábbi szándékát, miszerint csak a szezon végéig irányítja a Chelsea együttesét.
Lapértesülések szerint a helyét Carlo Ancelotti, az AC Milan vezetőedzője foglalhatja el, sőt mi több: az esetleges londoni szerepvállalásának pénzügyi feltételei is nyilvánosságra kerültek.
„Ebben a szezonban könnyen tudtam segíteni a Chelsea-nek, miután csak két meccse volt az orosz válogatottnak, ám a jövőben szinte lehetetlen a két gárdát együttesen irányítani, mivel az orosz nemzeti csapatnak augusztusban lesz egy barátságos meccse, szeptemberben és októberben pedig jönnek a sorsdöntő vb-selejtezők, és még az is előfordulhat, hogy pótselejtezőt kell játszanunk” – nyilatkozta Guus Hiddink.
Londonba tart? (MTI/EPA)
Lapértesülések szerint a holland szakembert a Chelsea-nél Carlo Ancelotti váltja, aki – olaszországi forrás szerint – adózás után évi 5,5 millió eurót kereshet majd Londonban, ráadásul minden egyes trófeáért további 1,1 millió euró üti a markát.
A Chelsea már tavalyi is csábította az olasz edzőt, akit amúgy a hírek szerint a Real Madrid, pontosabban a klubelnöki poszt várományosa, Florentino Perez is kinézett magának.
