Élet-Stílus

Nyertek a bajnokaspiránsok

A bajnoki címre hajtó két csapat, az Újpest és a Debrecen is nyert a labdarúgó Soproni Liga 22. fordulójában. A Vasas ugyanakkor továbbra is gödörben van.

A 22. forduló koradélutáni találkozóján a Debrecen 2-1-re verte Szombathelyen a Haladás együttesét. Az aranyéremre hajtó hajdúságiak az első félidőben kiválóan futballoztak, a második félidő viszont már kiegyenlített küzdelmet hozott, ezzel együtt a Debrecen – Czvitkovics duplájával – megérdemelten szerezte meg a három pont, és győzelmével a tabella élére ugrott.

Igaz, csak néhány órát tölthetett el az első helyen, az Újpest ugyanis visszavette a vezetést, miután a Szusza Ferenc Stadionban 3-0-ra legyőzte a szezon végén minden bizonnyal búcsúzó REAC-ot.

A lilák Kabát fejesével a 19. percben kerültek lépéselőnybe, az újabb gólra viszont egészen a 73. percig kellett várni, ekkor Bozsics jobb lába villant – a bosnyák játékos 26 méterről lőtt a bal felső sarokba. A legvégén a csereként beállt Simon is betalált, Simek asszisztálása mellett bólintott góltérően.

Kabát Péter kezdte a gólgyártást Újpesten (MTI)

Kabát Péter kezdte a gólgyártást Újpesten (MTI)

A Paks szintén hármat számolt ellenfelére, a vendég Vasasra.
Az angyalföldiek szurkolói meglehetősen nehezen viselték, hogy a kedvencek öt mérkőzés óta hullámvölgyben vannak (egy döntetlen és négy vereség a mérlegük), és dühökben egy fáklyát hajított a pályára, emiatt jó néhány percig állt a játék.
A paksiak először diadalmaskodtak a tavaszi idényben.

A Siófok is kihasználta a hazai pálya előnyeit, 2-0-ra verte a Kecskemét együttesét, míg a Honvéd és a Kaposvár idegenben zsebelte be a pontokat. Előbbi a 37. perctől emberelőnyben futballozva Székesehérváron, utóbbi pedig az eltiltott Prukner László nélkül Nyíregyházán győzött. A tréner a lelátón ült.

Lipcsei visszatért

A Ferencváros továbbra is hibátlan tavasszal, az NB II Keleti csoportjának éllovasa ezúttal Szlonokon nyert, 3-0-ra. Az angol Robertson az első félidő végén duplázott, a végeredményt pedig Ferenczi állította be. A 73. percben Lipcsei Péter is beszállt, a csapatkapitány hét és fél hónap után lépett ismét pályára.

Lipcsei Péter segített rendet tenni (MTI)

Lipcsei Péter segített rendet tenni (MTI)

Amúgy azon kívül is akadt dolga a veterán labdarúgónak, neki kellett megnyugtatni a tomboló ferencvárosi híveket, akik – a sportnapilap weboldalának beszámolója szerint – a szünet előtt ledöntötték a kerítést és harcba keveredtek a biztonságiakkal.

Soproni Liga, 22. forduló:
Újpest FC-REAC 3-0 (1-0)
Gól: Kabát (18.), Bozic (72.), Simon (86.)

Nyíregyháza Spartacus-Gabona Trans-Kaposvár 0-1 (0-1)
Gól: Nikolics (27.)

FC Fehérvár-Budapest Honvéd 0-2 (0-2)
Gól: Hercegfalvi (39., 45+1., előbbit 11-esből)
Kiállítva: Koller (37.), Horváth G. (93., mind a kettő Fehérvár)

Paksi FC-Vasas 3-0 (1-0)
Gól: Tököli (41., 65.), Kiss T. (47.)

BFC Siófok-Kecskeméti TE-ERECO 2-0 (1-0)
Gól: Kogler (42.), Roni (79.)
Kiállítva: Gyagya (65., Kecskemét)

Szombathelyi Haladás – DVSC-TEVA 1-2 (0-1)
Gól: Kenesei (60.), ill. Czvitkovics (32., 63., utóbbit 11-esből)

Pénteken játszották:
Győri ETO FC-MTK Budapest 3-1

A további program, vasárnap:
ZTE FC-Diósgyőri VTK, 17:30

NB II, Keleti csoport, 21. forduló:
Szolnok-Ferencváros 0-3 (0-2)
Gól: Robertson (34., 41), Ferenczi (66.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik