Élet-Stílus

Hátrányból fordított az angol bajnok

A Liverpool és a Chelsea győzelemmel tudta le kirándulását, így a vörösök ideiglenesen megelőzték a címvédő Manchester Unitedet. A bajnok azonban egy ellazsált első félidő után lelépte a Tottenham gárdáját.

A Chelsea a West Ham United otthonába ruccant át, s bár a hazaiak rengeteg helyzetet kidolgoztak – Noble például egy túl lezserre sikerült büntetővel tette naggyá Cech-et – a végén a ziccereikkel jobban sáfárkodó kékek örülhettek – egy kapushiba révén.

Az 55. percben Lampard beadását Dean épp Kalou elé tenyerelte, s az elefántcsontparti támadó közelről nem hibázott.

Arbeola és Benajun gratulál Xabi Alonsónak (MTI/EPA)

Arbeola és Benajun gratulál Xabi Alonsónak (MTI/EPA)

A Liverpool is megizzadt a sikeréért, hisz a Halmosi Péter nélkül felálló Hull City otthonában – a rendkívül agilis Benajun több helyzete ellenére – remekül tartotta magát az első félidő végéig. Ekkor Martin Atkinson játékvezető szerint Boateng a tizenhatoson belül szabálytalankodott Mascheranóval szemben (vitatható volt), s a büntetőből Xabi Alonso vezetést szerzett.

Az 59. percben Folan törlesztett Skrtelnek, s a bíró jogosan az öltözőbe küldte – ezzel viszont megpecsételte a City sorsát. Négy perccel később Benajun ívelését röviden tisztázták a védők, Skrtel ismételt, s Kuyt növelte a különbséget.

Az emberhátrányban is bátran küzdő vendéglátók a 73. percben megfelezték a különbséget – a Skrtelt becsapó Cousin laposan gurított vissza, a középen érkező Geovanni pedig élt a lehetőséggel – a hajrában viszont visszaállt a kétgólos különbség: Kuyt második gólját is megszerezte. A 100. liverpooli bajnokiján szereplő holland Arbeola kapusról kijövő lövését továbbította a kapuba.

Gerával a kezdőben nyert a Fulham

A Fulham a hosszú idő után ismét kezdő Gera Zoltánnal a soraiban egygólos győzelmet aratott a Stoke City felett az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójának szombati játéknapján. A válogatott középpályás végigjátszotta a találkozót. A Sunderland Fülöp Mártonnal a kapujában a sereghajtó West Bromwich Albion vendégeként szenvedett sima vereséget.

Lampard megizzadt egykori klubja ellen (dpa)

Lampard megizzadt egykori klubja ellen (dpa)

A két „magyar csapat”, a Hull és a Sunderland is a korábbinál nehezebb helyzetbe került a kiesés elleni küzdelemben.

Ronaldo és Rooney duplájával fordított az MU

A szünetben még kétgólos hátrányban volt, a folytatásban azonban Cristiano Ronaldo és Wayne Rooney duplájával fordított a Manchester United a vendég Tottenham Hotspur ellen a forduló szombati utolsó mérkőzésén.

A végén még az ex-Spurs-játékos Dimitar Berbatov is betalált, fölényessé téve a Vörös Ördögök sikerét. Sir Alex Ferguson címvédő gárdája így tartja hárompontos előnyét a Liverpoollal szemben a tabella élén, ráadásul egy meccsel kevesebbet játszott riválisánál.

premier league, 34. forduló

Hull City-Liverpool 1-3 (0-1)
Gól: Geovanni (73.), ill. Xabi Alonso (45.), Kuyt (63., 89.)
Kiállítva: Folan (59., Hull)

West Ham-Chelsea 0-1 (0-0)
Gól: Kalou (55.)

Fulham-Stoke City 1-0 (1-0)
Gól: Nevland (29.)

Bolton-Aston Villa 1-1 (0-1)
Gól: Cohen (60.), ill. Young (43.)

Everton-Manchester City 1-2 (0-1)
Gól: Gosling (90.), ill. Robinho (35.), Ireland (54.)

West Bromwich-Sunderland 3-0 (1-0)
Gól: Olsson (40.), Brunt (58.), Menseguez (88.)

Manchester United-Tottenham 5-2 (0-2)
Gól: C. Ronaldo (57., 68., az elsőt 11-esből), Rooney (67., 71.), Berbatov (79.), illetve Bent (29.), Modric (32.)

Az élcsoport:
1. Manchester United 77 pont, 2. Liverpool 74, 3. Chelsea 71, 4. Arsenal 62 (33), 5. Aston Villa 55, 6. Everton 53, 7. Fulham 47

Ajánlott videó

Olvasói sztorik