Adriano, a brazil labdarúgó-válogatott csatára még nem döntötte el, hogy visszatér-e a pályára, ám azt kijelentette: ha újra futballozni támad kedve, akkor azt kizárólag szülőhazája legnépszerűbb csapatában, a Flamengóban teszi majd. Az olasz bajnoki címvédő Internazionale múlt szerdán bontott szerződést a 27 éves támadóval, miután a játékos a hónap elején önkényesen szabadságra ment.
Adrianónak azután veszett nyoma, hogy a brazil válogatott április elsején, Peruval vb-selejtezőt játszott hazai pályán. Miután nem tért vissza Olaszországba, a legvadabb feltételezések láttak napvilágot eltűnése vélt okairól, így például az a változat is megjelent a sajtóban, hogy emberrablók fogságába esett, egy másik szerint maga került szembe a törvény őreivel, de a helyi médiában balesetét, sőt halálhírét is költötték.
Még nem döntött a jövőjéről (MTI/EPA)
Az elmúlt években botrányairól is elhíresült futballista később úgy nyilatkozott, hogy nem leli örömét a játékban, így pihenni szeretne, ezért nem tér vissza Brazíliából.
Távozik a bajnokaspiráns mestere
Az idény végén távozik posztjáról a francia labdarúgó-bajnokságban jelenleg éllovas Olympique Marseille vezetőedzője, Eric Gerets. Az 54 éves belga tréner ezt maga jelentette be szerdán arra hivatkozva, hogy nem érzi a bizalmat a klubtulajdonos Robert Louis-Dreyfus részéről. Utóbbi csak a szezon zárultával akart tárgyalni a szakemberrel az esetleges szerződéshosszabbításról.
Gerets-cel 1992 óta első bajnoki címét szerezheti az OM, amely öt fordulóval a befejezés előtt öt pont előnnyel vezeti a tabellát.
Új román kapitány
Razvan Lucescut, az élvonalbeli FC Brasov vezetőedzőjét nevezte ki szövetségi kapitánynak szerdán a Román Labdarúgó Szövetség (FRF). A 40 éves szakember Victor Piturcát követi, akinek három héttel ezelőtt köszönték meg a munkáját, mert az együttes eddig rendkívül gyengén teljesített a világbajnoki selejtezősorozatban.
A románok – akik augusztus 12-én a Puskás Ferenc Stadionban szerepelnek a magyarok ellen barátságos mérkőzésen – öt meccsen mindössze négy pontot szereztek a vb-kvalifikációban, s gyakorlatilag már esélytelenek arra, hogy kijussanak a jövő évi, dél-afrikai világbajnokságra. Következő selejtezőmérkőzésüket Litvánia ellen játsszák június 6-án.
