– Jelenleg tizenegyezer tagja van a Magyar Ügyvédi Kamarának, háromszor annyi, mint az osztrák szakmai szervezetnek – igaz, ott a köztisztviselői pálya magas társadalmi elismertség mellett jó megélhetést is nyújt. Ön szerint milyen a hazai ügyvédség szakmai színvonala?
– Ki merem jelenteni, hogy az ügyvédség képzettsége, műveltsége, nyelvtudása, tranzakciós és peres felkészültsége, a periratok színvonala sokkal jobb, mint húsz vagy akár csak öt évvel ezelőtt is volt. A létszámbeli túlképzés ellenére a kar belső igényessége, önképzési ereje ma még rendkívül erős, és – ha ez nem is látható mindenki számára – a jogi szakmai oktatás színvonala és rendszere is javult. Hozzáteszem: a kamara senkinek nem tudja garantálni még a minimális megélhetéshez szükséges munkát sem. A megfelelő szintű kereset biztosítása etikai kérdéssé válik egy bizonyos létszám felett, hiszen ha valaki nem képes ügyvédként eltartani a családját, esetleg rá lesz szorítva, hogy olyan megbízásokat is elfogadjon, amilyeneket normális esetben meg sem hallgatna.
– A kamara miként tudja szavatolni az ügyvédi munka minőségét?
– Az ügyvédekre vonatkozó törvény nem ír elő garanciális kritériumot, a kamarának így korlátozott eszközei vannak. Ebben a körben tervezzük bevezetni az ügyvédek kötelező felelősségbiztosítását, amelynek részletein jelenleg is dolgozunk. Például vizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy bizonyos fokozott pénzügyi kockázatokkal járó ügyvédi tevékenységet csak megfelelő nagyságú fedezetet biztosító felelősségbiztosítás mellett lehessen végezni. Az is tény, hogy az ügyvédi műhibák miatti kárigények elsöprő többsége az ingatlanszerződésekkel függ össze.
– A minőségbiztosítással összefüggő kérdés, hogy évente háromezer joghallgató végez ma Magyarországon.
– Igen, ma már egyértelmű, hogy a joghallgatók számának robbanásszerű emelkedése az ügyvédi karon csapódik le. A túlképzés alapvető gond, a végzősök közül alig száz tud bírósági vagy ügyészségi fogalmazóként elhelyezkedni, a leépítések miatt az államigazgatás sem szívja fel őket, így marad az ügyvédjelöltség. Egyetemi oktató kollégáim a kijelentésemért korábban vészmadárnak kiáltottak ki, de az élet engem igazolt. A „túl sok jogász” probléma túlmutat az ügyvédségen, megoldásán a jogásztársadalom egészének kell gondolkodnia – egyelőre azonban nem tudni, mi lenne a helyes út.
– Ön szerint a jogászképzést ma vajon kinek kellene szabályoznia: a piacnak, az államnak, a finanszírozónak vagy az egyetemnek?
– A rendszerváltozást követően az oktatásügy áttért a normatív alapú finanszírozásra, és így tény, hogy az egyetemek érdekévé vált a hallgatók minél nagyobb arányban történő „rendszerben tartása”, hogy a kar költségvetése rentábilis legyen. Véleményem szerint a hazai egyetemek oktatásában jelentkező problémák általános oktatáspolitikai gondok, bár ennek részleteibe nem mennék bele. Ami a szűkebb területemet illeti: sok ügyvédjelöltnek úgy ketyeg a szakvizsgához előírt három év, hogy azt tárgyalási gyakorlat nélkül, jobbára elektronikus cégiratok szerkesztésével töltik. Ma ugyanis az ügyvédi munka oroszlánrészét a gazdaság szolgálata teszi ki. A szakvizsgázó ügyvédjelöltek háromnegyede azt sem tudja, hová üljön a tárgyalóteremben. Az ügyvédbojtárok képzéséért felelős kamara nem vonhatja el a jelölteket a munkáltatóktól, de az oktatási rendszert épp most kívánjuk megújítani.
– Hogyan? Létszámstoppal?
– Semmiképp. E lépés legnagyobb korlátját az Alkotmánybíróság szabta, másfelől erkölcsileg is vállalhatatlan. Aki belül van, „csak úgy” nem tilthatja meg a belépést. Ebből azonban nem következik az, hogy mindennek változatlannak kell maradnia. Úgy gondolom, hogy első körben a kötelező ügyvédjelölti továbbképzés lehet a megoldás. Hiszen a jogászokra többszörösen igaz, hogy nem az iskolának, hanem az életnek tanulnak. Azt sem tartom ördögtől valónak, ha ismét elővesszük az egységes jogi szakvizsga rendszerének újragondolását.
– A bíróságok, ügyészségek munkáját számos kritika éri. A bírósági eljárások elhúzódnak, amelyek közvetlen gazdasági kárt okozhatnak a gazdasági szereplőknek. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) tagjaként hogy látja az igazságszolgáltatási reformot?
– A perek elhúzódása lényegében a Fővárosi Bíróságot és a Pest Megyei Bíróságot érinti, mivel Pest megyében zajlik a gazdasági ügyek jelentős hányada. Másrészt új ügytípusok keletkeztek, például a parkolási társaságokkal kapcsolatos perek, amelyek nagy része szintén e két bíróságon csapódik le. Az ügyhátralék tehát ezért is jelentős. Véleményem szerint a bírákat ezért mentesíteni kellene a nem közvetlenül az ítélkezés körébe tartozó feladatok alól, ez együtt jár az apparátus bővítésével. Hozzáteszem: a megyei bírósági elnökök nem támogatják, hogy az ő státusaik, költségvetésük terhére csoportosítsák át a létszámot és a pénzt a fővárosi ügyhátralék ledolgozására. Így a bírói és kisegítői létszám megnövelése csak extra forrás bevonásával történhet meg. Ugyanakkor önmagában több pénzzel csak a személyi kérdéseket lehetne megoldani.
– Legutóbb a miniszterelnök vádolta politikai elfogultsággal a bíróságot és az ügyészséget. Erről mi a véleménye?
– Ilyet egy kormányfő nem mondhat. Az OIT egyébként rendkívüli ülésen tárgyalta a kérdést. A sajtóközleményben határozottan visszautasítottuk a miniszterelnök sértő kijelentéseit, és megköszöntük Sólyom Lászlónak, hogy kiállt a bírák mellett.
