Az angol lapok értesüléseit pénteken a klub hivatalos honlapján megerősítette, a vörösök közleménye szerint „a Liverpool csapatkapitánya hamarosan aláírja azt a szerződést, ami alapján két évvel, 2013-ig marad az Anfielden.”
Gerrard a Liverpool csapatától szeretne nyugdíjba menni (MTI/EPA)
„Ez fantasztikus hír, ismét bebizonyította a hűségét, amint felajánlottuk a szerződéshosszabbítást, már igent is mondott. Könnyű megegyezés volt tehát, s ezzel példát mutathat a csapattársainak, egyben üzenet a szurkolóknak és szimpatizánsoknak: klubunk előrébb szeretne lépni. Steven karrierje végéig itt akar játszani” – áradozott Rafael Benitez vezetőedző.
„Steven olyan játékos, aki inspirálóan hat a többiekre is, s bár idén remekül játszik, úgy érzem, legjobb évei még előtte vannak.”
Az idén Benitez által relatív új szerepkörben – Torres mögötti második „érkezőként” – kipróbált, és bevált 28 éves angol válogatott remek ½-es bajnoki gólátlaggal büszkélkedhet. 26 mérkőzés, 13 gól – a középpályás már most túllépte legjobb mutatóit. Tavaly, legeredményesebb idényében 11 góllal zárt 34 találkozón, míg korábban egyszer, a 2005-06-os bajnokságban szerzett legalább tíz találatot.
gerrard ártatlannak vallotta magát
Pénteken zajlott az élet Gerrard körül: a játékos egy bíróságon is járt, ahol ártatlannak vallotta magát. Gerrardot még decemberben egy éjszakai klubban kitört verekedést követően vettek őrizetbe. A 28 éves csapatkapitány Southport egyik mulatójában ünnepelte barátaival, hogy két góllal vette ki részét a Newcastle-ban aratott 5-1-es diadalból. A dulakodásban megsérült a klub lemezlovasa, Marcus McGee.
A meghallgatáson a klasszis játékos ellen elejtették a bántalmazás vádját, ám a garázdaság miatt még felelnie kell a bíró előtt. A tárgyalást július 20-ra tették.
A 28 éves csapatkapitány 1998-ban mutatkozott be az együttesben, azóta 477 mérkőzésen, ebből 328 bajnokin lépett pályára vörös mezben.
