Élet-Stílus

Ötezer eurót fizet a pofozkodó Podolski

Lukas Podolski ötezer euróval hozzájárul a német szövetség (DFB) sportszerűségi alapjához, mivel a válogatott szerdai, walesi vendégjátéka során megpofozta a csapatkapitány Michael Ballackot.

A felajánlásról maga a játékos tájékoztatta Oliver Bierhoffot, a nemzeti együttes menedzserét. Theo Zwanziger DFB-elnök szerint az után, amit Podolski tett, a gesztus helyénvaló.

Az incidens a világbajnoki selejtező második félidejének 73. percében történt, amikor az ellenfél tizenhatosának közelében a csapatkapitány Ballack megfeddte a fiatal a csatárt, aki ezt követően nekirontott.

Amikor pedig Ballack igyekezett hátrább lökni őt, Podolski – ha nem is túl erős, de egyértelmű – pofont adott neki.

A válogatott vezetése szavakban ugyan elítélte Podolski tettét, más módon viszont nem szankcionálta azt. A csetepaté – amelyet a televízió jóvoltából az egész ország követhetett – tovább is fajulhatott volna, ha Mertesacker és Lahm nem ugrik a két játékos közé.

Az előbbi Podolskit, míg az utóbbi Ballackot csitította. Az edző pedig az amúgy népszerű Poldit nem sokkal később lecserélte. Csütörtöki nyilatkozatában mind Löw, mind Oliver Bierhoff menedzser élesen megrótta Podolskit, utalva arra, hogy Ballack kapitányként jogosan cselekedett.

Mindketten úgy vélekedtek, hogy egy kapitányi bírálatra nem lehet tettlegességgel reagálni. Az ügyet – amint fogalmaztak – higgadtan meg kell vitatni, de következményeket nem helyeztek kilátásba.

A sajtó azonban aligha hagyja ennyiben a dolgot, különös tekintettel arra, hogy az amúgy kiválóan játszó Ballack tekintélye mindenképp csorbát szenvedett.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik