Mialatt mindketten teljesítettek egy teljes versenyszimulációt, sikerült megfutniuk a keddi nap legjobb köridejeit is. Felipe Massa 1 perc 21.181 másodperccel került az élre, mintegy 0,6 másodperccel megelőzve Kimi Räikkönent.
Nem akart lemaradni ellenfelétől a Renault sem, pilótái termelték a kilométereket, Heikki Kovalainen 99, Giancarlo Fisichella 129 kört teljesített. Kovalainen, aki a harmadik helyen zárt, új aerodinamikai elemeket próbált ki az R27-esen, míg Fisichella a különféle abroncsokkal dolgozott. Az olaszt az ötödik helyen rangsorolták.
Talán az ideális körülményeknek köszönhető, de az első hatba a jövő évre várt erősorrendnek megfelelően a Ferrarik és a Renault-k mellé a két McLaren került be. Fernando Alonso, aki negyedik lett, a beállításokkal és az aerodinamikai fejlesztésekkel foglalkozott, emellett Lewis Hamilton teljesített egy teljes “versenyt” is, így a tesztcsapat mellett a McLaren versenycsapata is Barcelonába érkezett, hogy a boxkiállásokat is kipróbálják.
Eddig a BMW-k rendkívül erősnek bizonyultak a teszteken, de kedden a bajor versenygépeken is megjelent a rontás, mindkét F1.07-es meghibásodott. Nick Heidfeld különféle szárnyakkal dolgozott, mialatt Robert Kubica a felfüggesztés optimalizálásával volt elfoglalva.
Egyre érthetetlenebb a Honda helyzete, amely eddig rendre a mezőny végében szerepelt, ha nem lenne ott a szintén gyengélkedő Red Bull, valamint a kiscsapatok (Spyker, Aguri), nem lenne, akit megelőzzenek.