Élet-Stílus

Terry edzőként is maradna a Chelsea-ben

John Terry, a Chelsea csapat kapitánya kilencéves szerződéshosszabbításról akar megállapodni elöljáróival, visszavonulása után pedig edzőként maradna a klubban.

Minderről a BBC internetes kiadásának nyilatkozott a válogatott védő. „Egy nap edzőként szeretnék majd dolgozni. Amikor beszéltünk a Chelsea vezetőivel az együttműködés meghosszabbításáról, kilenc évről esett szó, illetve arról, hogy esetleg már most rögzítjük egy záradékban, játékospályafutásom befejeztével trénerként tevékenykedek tovább a klubnál” – mondta a 26 éves válogatott futballista, a csapat kapitánya. Egyes hírek szerint vélhetően ezek miatt a különleges igények miatt nem született egyelőre megállapodás Terry és a klub között.

A védő korábban már többször is beszélt arról, hogy nem szeretne elszakadni a londoni együttestől. Terry 1998 óta a Chelsea játékosa (2000-ben egy rövid ideig a Nottinghamben is szerepelt kölcsönként), eddig 313 mérkőzésen 31 gólt szerzett a fővárosi klub alkalmazottjaként, illetve kétszeres bajnoknak, FA Kupa- és Angol Szuperkupa-győzesnek mondhatja

Kapcsolódó linkek:


chelsea.lap.hu
sport.lap.hu

magát, a Ligakupát pedig kétszer hódította el, a hőn áhított BL-diadal viszont még várat magára…



Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!



Ajánlott videó

Olvasói sztorik