Élet-Stílus

Romario: megvan az ezredik gól! (videó)

Megszerezte pályafutása 1000. gólját Romario, a brazilok 41 éves futballsztárja. A FIFA nem ismeri el a támadó teljesítményét, egy holland lap szerint pedig már korábban belőtte az ezrediket.

A Vasco da Gama 1994-ben világbajnok csatára a Recife ellen 3-1-re megnyert bajnoki 48. percében, 11-esből érte el a történelmi találatot. A mérkőzés negyedórára félbe is szakadt, miután a klasszis édesanyja, rokonai és újságírók özönlöttek a gyepre.

„Kiemelkedő pillanat ez a számomra és a világfutball számára is. Minden erőmmel ezen dolgoztam, bár néha magam is kételkedtem benne, hogy sikerülni fog” – jelentette ki a több európai klubban is megfordult támadó, akinek karrierje 1985-ben a Vasco de Gamából indult.

A nemzetközi szövetség (FIFA) mindazonáltal továbbra sem ismeri el Romario teljesítményét, arra hivatkozva, hogy 71-szer ifiként és amatőrként volt eredményes. Egy holland lap pedig azt állítja, hogy a brazil klasszis már korábban átlépte a bűvös határt: a De Volkskrant szerint a klasszis támadó ugyanis nem számolta azt a gólt, amelyet még 1990-ben, a PSV Eindhoven színeiben szerzett az amatőr Nieuw Buinen elleni barátságos mérkőzésen.

Korábban csak hárman jutottak ezer fölé a

Kapcsolódó videók

Az 1000.
A 11. legszebb

gólgyártásban: az ugyancsak brazil Artur Friedenreich (1329) és Pelé (1281) mellett az osztrák Franz „Bimbo” Binder (1005) lépte át a bűvös határt.

Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!



Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik