A két finn ötletgazda, Tellervo Kalleinen és Oliver Kochta-Kalleinen ötlete nyomán Birmingham, Helsinki, Szentpétervár, Hamburg és más városok után Budapesten is panaszkórust szerveztek. Mint a hazai projekt egyik vezetője, Vidó Andrea a FigyelőNetnek elmondta, ez egy civil kezdeményezés, amelynek lényege, hogy a világ különböző városaiban összegyűlnek emberek, panaszokat gyűjtenek, közösen verssé formálják, majd valaki megzenésíti, és ezt végül eléneklik. A kórus előadásáról videofelvétel készül, ami felkerül egy nemzetközi website-ra.
Vidám panaszdal készül
Az eddigi kórusok teljesen különböző alkotásokkal jelentkeztek. Helsinkiben egy pályaudvar lépcsősorán egy igazi komoly kórus dalolja el „fapofával”, hogy kihűl a szauna, horkol a szomszéd, kivágják a fákat és vécépapírt csinálnak belőlük, de az mégis minden vécéből hiányzik. Vannak elrappelt és vannak búsongó panaszdalok. Vidó Andreának a hamburgiak vidám előadása tetszik, amelyben tapsolnak, táncolnak is a kórustagok.
A szervező azt szeretné, ha a magyar dallam is vidám lenne. Az egész kezdeményezést leginkább egy önironikus gesztusnak fogja fel, ahol kis banális panaszainkat és nagy keserveinket „beszéljük ki” a kórusműben, s közben magunkon is röhögünk. Ezt erősíti már önmagában az is, hogy énekszóban panaszkodunk, de erre utal majd az is, hogy miközben Budapest gyönyörű helyszíneit mutatja a klip, közben arról szól a dal, milyen szennyezett, szemetes, bosszantó dolgokkal teli ez a város. A magyar klip várhatóan június közepén készül el – mondta Vidó.
Kétezer panasz, 122 kórustag
Magyarok panaszai
„A munkahelyen mindenki figyel, de csak arra, hogy mikor hibázok, vagy mikor mondok rosszat.”
„Aki azt mondja, jól vagyok, az már gyanús. Én is az voltam magamnak. De most már nem vagyok jól: nem szeretek gyanús lenni.”
„A sör meleg és a buliban az összes jó pasi is.”
„Évek óta csak csekkeket dobálnak be a postaládánkba. Sehol egy jó szó!”
„A nagyanyám rasszista.”
„Hamar megszárad a kenyér.”
„Be kéne tiltani a banán nyilvános evését.”
„Miért kórházzöld a 2-es metró belülről?”
„Unod a munkádat? Idegesítenek a reklámok? Nincs pénzed? Meleg a sör? Hideg a leves? Ritkán jön a villamos?” – adott ötleteket az a felhívás, amellyel április közepén álltak elő a panaszkórus szervezői. A felhívásban egy internetes címre várták (május elsején a Városligetben már papíron is gyűjtötték) azokat a dolgokat, amelyek a legjobban idegesítik a magyarokat. Közel kétezer panasz érkezett a felhívásra, és eddig 122 lelkes kórustagot regisztráltak (ennek jelentkezési határideje még nem járt le).
Érdekes, hogy a panaszoknak csak nagyon kis százaléka politikai jellegű – mondta Vidó Andrea. A legtöbb panasz személyes: szomszédokról, családtagokról, munkahelyi dolgokról, valamint a közlekedésről, a városi életről szól. Hozzátette, ezt a minap egy kommunikációs szakember megnyugtatónak értékelte. Minden látszat ellenére szerinte ez azt mutatja, hogy viszonylag egészségesen gondolkodunk.
A kultúrákra jellemző a panszkodás
A beérkezett panaszokból az önként jelentkezett leendő kórustagok kiválasztották a legjellemzőbb nyolcvanat, amelyek végül bekerülnek a dalba. Nagyon szórakoztató volt, ahogy egymás mellé kerültek a ritmus alapján a különböző banális és komoly panaszok – mondta Vidó Andrea, aki hozzátette, még nincs kész a dal, a hetente két alkalommal tartott próbákon állandóan alakul a zeneszerző és a résztvevők ötletei nyomán. A kórusmű zenéjét egy most végzős zeneakadémista, Ruczek Réka írja, aki maga is az elsők között jelentkezett a kórusba.
Molnár Miklós egyetemi tanár, leendő kórustag korábban a Magyar Rádióban arról beszélt, hogy a panaszkodás egy adott nép kultúrájára jellemző. „Az angol, de főleg az amerikai kultúrkörben, hogyha valaki panaszkodik, az negatív dolog. Az amerikai gondolkodásmódban ez azt jelenti, hogy én a problémáimat ráterhelem a másikra, és ez a magánszférába való beavatkozás. Vajon a magyarok miért panaszkodnak olyan sokat? Van a panasznak egy nagyon fontos funkciója: a panaszkodó nem megoldást keres a panaszaira, hanem szolidaritást, együttérzést. Ez kölcsönös, mert hogyha én elmondom az én panaszaimat, ezzel felhatalmazom a másikat, hogy ő is elmondja nekem, és ezzel elmondtuk, kibeszéltük, és akkor már nem is létezik.”
