Élet-Stílus

Gattuso: a ManU jobb mint a Liverpool

A BL-finálé kezdőrúgására még három hetet kell várni, de az Milan középpályása, Ivan Gennaro Gattuso már most beszólt az ellenfélnek. Az olasz válogatott szerint a Liverpool gyengébb, mint az elődöntőben elbúcsúztatott Manchester United.

A milánói közönségkedvenc véleménye szerint az angol együttes játéka könnyen kiismerhető, nincsenek a csapatban kiemelkedő technikai tudással rendelkező játékosok. „Komoly különbség van a Liverpool és a Manchester United között, és úgy gondolom, hogy jelenleg Sir Alex Ferguson csapata az erősebb. A ManU tele van olyan játékosokkal, akik bármire képesek a labdával, és váratlan megoldásaikkal nehéz helyzetbe hozhatják az ellenfelet. A Liverpoolban nincs ilyen futballista.”

„Úgy játszanak mint az olasz csapatok tíz éve. Egy

szem csatár várja elől a hosszú előreíveléseket, a többi játékos egytől-egyig a védekezésre koncentrál.” – folytatta Gattuso, aki nyilván nem felejtette még el a 2005-ös Bajnokok Ligája döntőt, amikor a Milan 3-0-s előnyből végül elbukott a vörösök ellen. A finálé után Steven Gerrard szólt be az olasznak: az angol középpályás szerint annyira volt ijesztő az isztambuli meccsen Gattuso mint egy kiscica.


Gattuso: a ManU jobb mint a Liverpool 1

Gattusóék az elõdöntõ visszavágóján könnyedén kétvállra fektették Ronaldóékat (imago)


„Nincsen semmi bajom Gerrarddal, annak ellenére amit mondott. Jelenleg ő a legjobb játékos Angliában, aki mindig kiteszi a lelkét a pályán. Tisztelem, a két évvel ez előtti teljesítményét soha nem fogom elfelejteni. A döntőt már tulajdonképpen megnyertük, de a második félidőben elérkeztek az ő percei. A Chelsea elleni keddi visszavágón is fantasztikusan játszott. Már alig várom, hogy pár héten belül a pályán is a szemébe nézhessek.” – mondta az olasz válogatott.

A Liverpool középpályása eközben bejelentette, hogy leült a klub vezetőivel tárgyalni egy esetleges szerződés-hosszabbításról. Gerrardnak jelenleg 2009-ig érvényes a kontraktusa az egyesülettel, és a hírek szerint ezt további négy évvel megfejelnék. A 26 éves klasszis várhatóan 120 ezer fontot keres majd hetente, és ezzel a Premier League legjobban kereső futballistája lenne. A Liverpool februárban érkezett amerikai tulajdonosai már korábban jelezték, hogy semmiképpen nem akarják elengedni a csapat sztárját.

Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!



Ajánlott videó

Olvasói sztorik