Kapcsolódó linkek
“Karslruhéban óriási várakozás előzte meg a meccset, ötezren kísértek el bennünket Nürnbergbe, a hazai találkozóinkra gyakorlatilag az összesre elővételben elkeltek a jegyek. Kilenc év után játszik a csapat ismét az élvonalban, nagyon ki vannak éhezve a szurkolók a sikerre.”
Hajnal visszafogottan nyilatkozott saját teljesítményéről. “Úgy érzem, sikerült beilleszkednem, fontos szerepet szán nekem az edzőm, a csatárok mögött kell játszanom. Igyekszem maximálisan megfelelni az elvárásoknak, nagyon örülök, hogy ilyen jól sikerült a bemutatkozásom, de még akad javítanivaló a játékomban és a csapat is képes jobb teljesítményre. Nem szabad azonban túlértékelni a sikert, nekünk újoncként a bennmaradás az elsődleges célunk, ehhez 40 pontot kell összegyűjteni, hármat már megszereztünk, de még mindig hiányzik 37. “
Hajnal az elmúlt szezonban a másodosztályú 1. FC Kaiserslauternben szerepelt. “Nincs nagy különbség az első és másodosztály között, az élvonalban kicsit több a néző, és nagyobb a média érdeklődése, de az átállás nem okozott különösebb nehézséget.”
A játékos hozzátette: nemcsak ő, hanem a Karslruhe vezetői is nagyon várják az olaszok elleni barátságos mérkőzést. “A mi keretünk nincs tele válogatott játékosokkal, ezért itt nagyon büszkék azokra, akik a nemzeti együttesben is szerepet kapnak. Természetesen a vezetőink is tudják, hogy a világbajnok olaszok ellen tagja vagyok a keretnek és minden segítséget megkapok a felkészüléshez.”