Élet-Stílus

F1: négynaposra duzzadhat a monzai teszt

Elképzelhető, hogy a háromnaposra tervezett monzai Forma-1-es tesztet négy napra bővítik. Kedden ugyanis eső zavarta meg a gyakorlásokat, s az időjárás-jelentések további csapadékot ígérnek.

A híres monzai Autodromón rekkenő hőségben kezdték körözésüket a pilóták, ám rövidesen felhős lett az ég, majd az eső nehezítette meg a csapatok munkáját.

Az anyagi gondokkal küzdő Spyker istálló kivételével mindegyik csapat egy-egy autóval tesztelte a pályát, a figyelem elsősorban az aerodinamikai beállításokra fókuszálódott, de a fékek és az abroncsok is lajstromra kerültek.

A kedd késődélutáni gyakorláson a világbajnoki összetettben vezető Lewis Hamilton (McLaren Mercedes) érte el a legjobb időt az 5.793 kilométeres aszfaltcsíkon, ám mögötte mindössze 146 ezreddel lemaradva Kimi Räikkönen (Ferrari) következett, míg a két éllovast a BMW-t terelgető Nick Heidfeld követte szorosan. Érdekesség, hogy a Williams Toyota volánja mögött a japán tesztpilóta, Kazuki Nakadzsima ötödik lett.

A tesztek esetleges meghosszabbításáról a későbbiekben döntenek.

Forma-1-es tesztek, Monza:
1. Hamilton (brit, McLaren Mercedes MP4/22) 1:24:112 – 53 kör
2. Räikkönen (finn, Ferrari F2007) +0.146 – 60 kör
3. Heidfeld (német, BMW Sauber F1.07) +0.165 – 76 kör
4. Trulli (olasz, Toyota TF107) +0.411 – 61 kör
5. Nakadzsima (japán, Williams Toyota FW29) +0.940 – 98 kör
6. Vettel (német, Toro Rosso Ferrari STR2) +0.994 – 63 kör
7. Piquet (brazil, Renault R27) +1.248 – 94 kör
8. Barrichello (brazil, Honda RA107) +1.265 – 85 kör
9. Webber (ausztrál, Red Bull Renault RB3) +1.315 – 64 kör
10. Rossiter (brit, Super Aguri Honda SA07) +1.426 – 69 kör

Ajánlott videó

Olvasói sztorik