A katalán gárdát az idei szezonban elképesztő sérüléshullám sújtja. Samuel Eto’o ki tudja már mikor léphet ismét a Barca mezében pályára, Edmilson, Yaya Toure néhány hetet még biztosan nem játszhat, a kedd esti BL-meccsen pedig két újabb futballista gyarapította a maródiak listáját.
Marquez éppen csak felépült legutóbbi sérüléséből, de a Stuttgart ellen percekkel a kezdés után cserét kért. Az első jelentések szerint legalább egy hónapot ismét ki kell hagynia a mexikói védőnek. Puyol sérülése nem tűnik olyan súlyosnak, Frank Rijkaard abban reménykedik, hogy a rutinos hátvéd a hétvégén, az Atletico Madrid elleni bajnokin ismét játékra jelentkezik.
A két játékos kiesése azért is érintheti érzékenyen a katalánokat, mivel a világbajnok Gianluigi Zambrotta még hosszú hetekig nem játszhat, és a nyáron érkezett Gabriel Milito pótlását is meg kell oldania a védelemben a holland mesternek.”A sérülések miatt teljesen új taktikával kell előállnunk a következő mérkőzésen” – nyilatkozta Rijkaard.
Hogy azért a Barca-szurkolók ne keseredjenek el, Ronaldinho sérüléséből történő visszatérése után kedd este 82 percet játszott, és kívülről úgy tűnt nincsenek fájdalmai. A brazil világklasszis remekül kombinált Lionel Messival és Thierry Henryval, csapata egyik vezére volt a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.