Kapcsolódó linkek
A francia szövetségi kapitány a Hampden Park-i selejtező lefújásakor előbb lányos zavarában kijelentette, hogy semmiképpen sem érzi úgy, hogy köszönettel tartozna a – korábbi kijelentései alapján – „döntetlen-világbajnoknak” titulált olaszoknak, vasárnap viszont, józanul megemésztvén a történteket, előbb elmormolt egy szerény köszönömöt, majd azzal rukkolt elő, hogy amióta magát tudja, ki nem állja a győztes gólt szerző Christian Panuccit.
„Nem szeretem Panuccit, de köszönöm neki” – eddig az elismerés. „Az olaszok eredménye nem érdekel túlságosan, hisz minket az Ukrajna elleni selejtező foglalkozhat. Panucci pedig az összes olyan hibával rendelkezik, ami csak fellelhető a labdarúgás világában. A legnagyobb csaló, akit valaha láttam. Pedig az olaszok között nagy a konkurencia e téren, de egyik sem annyira sunyi mint ő. Időhúzó, mezhúzó, hátulról szabálytalankodó – igazi szélhámos.”
Az egyre többször sértegetett olasz válogatott részéről ugyan Gattuso már szombat este jelezte, hogy a szerinte derekasan küzdő skótok elleni győzelmet egy tény keserítette meg, az, hogy ezzel a világbajnok a vb-döntőst is magával cipelte.
Olaszországban ugyanakkor a lapok fokozódó iróniával kommentálják a „hordó-szónoknak” titulált Domenech minden egyes megnyilvánulását; a Tuttosport újságírója például azon elmélkedett, hogy Domenechnek igazán kijárna már egy kibeszélő-show, akár Olaszországban, hisz anti-sztárként egyre lelkesebb a közönsége.