Élet-Stílus

Premier League: ezúttal kettőt lőtt a ‘Pool

A Liverpool továbbra is veretlen a Premier League-ben, legutóbb a Fulham csapatát győzte le hazai pályán, és ezzel a Chelsea-t megelőzve feljött a negyedik helyre a tabellán.

Kapcsolódó linkek

angolfoci.lap.hu
sport.lap.hu

A Bajnokok Ligájában gólparádét rendező Liverpool ezúttal nehezen törte fel ellenfele, a Fulham védelmét. A fölényben futballozó „vörösök” 80 percen át eredménytelenül rohamoztak, Niemi kapuson nem tudtak kifogni, aztán csak sikerült betalálni. Reina hatalmas kirúgása után Fernando Torres tört kapura, majd lapos lövése a hálóban kötött ki.

S ezzel még nem volt vége: Bocanegra rúgta fel az első félidőben kapufát fejelő Crouch-ot, a megítélt tizenegyest pedig Gerrard váltotta gólra. „A kapusuk igazán jó volt ma este, de több helyeztetünk is volt, és mivel a végén egy kicsit kinyíltak, még egy második gólt is sikerült szereznünk” – így Rafael Benitez, aki 200. alkalommal ült a Liverpool kispadján.

Szombaton még további két mérkőzésre került sor az angol bajnokságban: a Newcastle United két vereség után szerzett pontot, a Sunderland otthonában játszott 1-1-es döntetlent, míg a West Ham United vendégként ütötte ki az újonc Derbyt.

Premier League, 13. forduló:
Liverpool-Fulham 2-0 (0-0)
Gól:
Torres (81.), Gerrard (85., 11-esből)

Derby County-West Ham United 0-5 (0-1)
Gól:
Bowyer (42., 59.), Etherington (51.), Lewis (55., öngól), Solano (69.)

Sunderland-Newcastle United 1-1 (0-0)
Gól:
Higginbotham (52.), illetve Milner (65.)

Vasárnapi program:
Birmingham-Aston Villa, 14:00
Chelsea-Everton, 15:00
Bolton-Middlesbrough, 16:00
Manchester United-Blackburn, 16:00
Tottenham-Wigan Athletic, 16:00
Portsmouth-Manchester City, 17:00

Hétfői program:
Reading-Arsenal, 21:00

Ajánlott videó

Olvasói sztorik