Kapcsolódó linkek
„Az együttes stabilitása emberhátrányban is megmaradt, ám egy védelmi hibát követően a lettek betaláltak. A meccs elején Kovács ziccert hibázott, és a hajrában is voltak helyzeteink, azonban ezek közül ezúttal egyet sem tudtunk kihasználni” – így Róth Antal.
A magyar csapat ezzel a vereséggel nehéz helyzetbe került – hat meccs után kilenc ponttal a harmadik, egy pont a hátránya az egy találkozóval kevesebbet játszott Szerbia mögött. Márpedig a tíz selejtezőcsoport első helyezettjei mellett csak a négy legjobb második jut be a selejtező rájátszásába.
U21-es Eb-selejtező:
Lettország-Magyarország 1-0 (0-0)
Gól: Gaurach (65.)