Szombaton az angol válogatott saját kezébe vette a sorsát, miután az oroszok meglepetésre kikaptak egy hajrágóllal Izraelben. Steve McClaren csapatának elég lett volna egy döntetlen a már biztos Eb-szereplő horvátok ellen, hogy másodikként kijussanak a csoportjukból, de az angolok pontot sem szereztek az új Wembleyben.
Rémálomszerűen kezdődött a mérkőzés a hazai közönség bánatára: a sorozatosan bakizó James illetve Robinson helyett a kapitány Carsont állította a kapuba, és az Aston Villa portása rögtön a mérkőzés elején hihetetlen potyagólt kapott. Mentségére legyen mondva, hogy a zuhogó esőben megcsúszott a Chelsea által is figyelt Kranjcar lövése, de a nem túl erős labdát így is simán kellett volna fognia.
Hidegzuhany a Wembleyben (BBC)
Negyedóra sem telt el a meccsből, és már-már kilátástalan helyzetbe került a számos kulcsjátékosát (Ferdinand, Terry, Rooney, Owen, Hargreaves, G. Neville, Woodgate) sérülés miatt nélkülöző angol válogatott. A brazil-horvát Eduardo három tétovázó védő gyűrűjében remekül ugratta ki Olicot, aki elfektette Carsont és higgadtan az üres kapuba gurított.
McClaren csapata kétgólos hátrányban érthetetlen módon a meccs eleji 4-3-3-es taktikáról átállt 4-5-1-re, így azonban elől Crouch teljesen egyedül maradt. A Liverpool támadója a védők szorításában nem tudott mit kezdeni a felívelt labdákkal. A középpálya Lamparddal és Gerrarddal borzalmasan gyenge napot fogott ki, a védelem pedig mintha csak újabb gólokat szeretett volna lövetni a taktikusan futballozó horvátokkal. Az első gólnál óriásit hibázó Carsonon múlt, hogy a szünetre csak kétgólos volt a kifütyült házigazda hátránya.
Az angol kapitány a fordulás után Gareth Barry és Wright-Phillips helyére beküldte Defoe-t és Beckhamet, de cserék sokáig semmit nem tettek hozzá a játékhoz. A házigazda szerencséjére a partjelző egy meglehetősen ártalmatlan szituáció után tizenegyest ítélt az angoloknak, amit Lampard – első valamire való labdaérintésével – bevágott. A 65. percben pedig valósággal felrobbant a Wembley, úgy tűnt ismét Beckham menti meg az angolokat: 1-2-es állásnál, a 90. percben szabadrúgásból talált be a görögök kapujába, s Anglia ezzel a góllal csoportelsőként kijutott a 2002-es vb-re (videó). Szerda este hasonló állásnál Crouch elé varázsolta a labdát, amelyet a támadó mellel levett, majd mielőtt lepattant volna kilőtte a bal alsót.
Gerrardék nem utaznak (skysport)
A horvátok előtt is bőven akadtak lehetőségek, a sérülések miatt megtizedelt angol védelem 90 percen keresztül értékelhetetlen teljesítményt nyújtott. A közönség nagy öröme csak a 80. percig tartott, ekkor a teljesen magára hagyott Petric döntött úgy, hogy 22 méterről teszteli az egyszer már lepkéző Carsont. A remekül eltalált lövését nem is tudta hárítani a kapus.
A hajrában jött a szokásos előreívelgetés, de a továbbjutást érő egyenlítő gólt nem sikerült begyötörni, így McClaren napjai az angol kispadon meg vannak számlálva, mivel az oroszok a vártnál ugyan nehezebben, de legyőzték Andorrát.
Eb-selejtezők, E-csoport:
Anglia-Horvátország 2-3
Wembley Stadion, 88 ezer néző. Vezette: Peter Frojdfeldt (Svédország).
Gól: Lampard (56., 11-esből), Crouch (64.), illetve N. Kranjcar (9.), Olic (14.), Petric (77.)
Anglia: Carson, Richards, Campbell, Lescott, Bridge, Wright-Phillips (Beckham 46), Gerrard, Barry (Defoe 46), Lampard, Joe Cole (Bent 80), Crouch. Kapitány: Steve McClaren
Horvátország: Pletikosa, Corluka, Simic, Robert Kovac, Simunic, Srna, Modric, Nico Kovac, Kranjcar (Pranjic 75), Olic (Rakitic 84), Eduardo (Petric 69). Kapitány: Slaven Bilic.
—-Portugália, Svédország, Törökország—-
Négy kiadó hely volt még a kontinenstornára az utolsó játéknap előtt, ebből az egyiket az oroszok szerezték meg némi horvát segítséggel.
A magyar csoportban csak az dőlt el szerdáig, hogy a címvédő görögök biztosan ott lesznek az Európa-bajnokságon. A törökök viszonylag kényelmes helyzetben voltak, hiszen a saját kezükben volt a sorsuk, ehhez „csak” le kellett győzniük hazai pályán a bosnyákokat. Fatih Terim csapata az első félidőben egy látványos Nihat-bombával be is gyűjtötte a három pontot.
A portugál kapitány öröme (Getty)
Portugáliában igazi ki-ki meccset játszott egymással a legutóbbi tornán ezüstérmes házigazda és a finn együttes. A gólnélküli döntetlen Scolari csapatának kedvezett, akik a gyenge meccs lefújásakor kiadósan ünnepelték az Eb-szereplést. Ebből a csoportból a lengyelek már korábban bebiztosították a helyüket a jövő nyári tornán, ezúttal egy 2-2-es döntetlenre futotta a szlovénok ellen. Az utolsó Eb-helyet a svédek szerezték meg, miután a várakozásoknak megfelelően legyőzték otthon a letteket.
A többi meccsre sok szót nem érdemes vesztegetni, a korábban már továbbjutó csapatok a legtöbb pályán arra törekedtek, hogy sérülés nélkül megússzák a 90 percet. A világbajnok olaszok a Feröer-szigetek ellen győztek, a velük egy csoportban szereplő franciák pedig Ukrajnában remiztek.
A spanyolok Xavi góljával legyőzték a meglepően erős észak-íreket, és a kezdeti botladozások után végül a várakozásoknak megfelelően éllovasként zárták a selejtezőcsoportjukat. A németeknek viszont csak a második hely jutott, mivel az erősen tartalékos Löw-csapat gólnélküli döntetlent játszott Walesszel. A csehek Cipruson győztek, a szlovákok és a románok San Marinót illetve Albániát tömték ki.
—-A záró forduló eredményei—-
A csoport:
Szerbia-Lengyelország 2-2
Gól: Zigic (69.), Lagovic (71.), illetve Murawski (28.), Matusiak (47.)
Portugália-Finnország 0-0
Örményország-Kazahsztán 0-1
Gól: Osztyapenko (64.)
Azerbajdzsán-Belgium 0-1
Tabellák (az első kettő Eb-szereplő)
A csoport:
1. Lengyelország 28 pont
2. Portugália 27
3. Finnország 24
4. Szerbia 21
5. Belgium 18
6. Kazahsztán 10
7. Örményország 9
8. Azerbajdzsán 5
B csoport:
1. Olaszország 29 pont
2. Franciaország 26
3. Skócia 24
4. Ukrajna 17
5. Litvánia 16
6. Grúzia 10
7. Feröer-szigetek 0
C csoport:
1. Görögország 31 pont
2. Törökország 24
3. Norvégia 23
4. Bosznia-Hercegovina 13
5. Moldova 12 (12-19)
6. Magyarország 12 (11-22)
7. Málta 5
D csoport:
1. Csehország 29 pont
2. Németország 27
3. Írország 17
4. Szlovákia 16
5. Wales 15
6. Ciprus 14
7. San Marino 0
E csoport:
1. Horvátorság 29 pont
2. Oroszország 24
3. Anglia 23
4. Izrael 23
5. Macedónia 14
6. Észtország 7
7. Andorra 0
F csoport:
1. Spanyolország 28 pont
2. Svédország 26
3. Észak-Írország 20
4. Dánia 20
5. Lettország 12
6. Izland 8
7. Liechtenstein 7
G csoport:
1. Románia 29 pont
2. Hollandia 26
3. Bulgária 25
4. Fehéroroszország 13
5. Albánia 11 (12-18)
6. Szlovénia 11 (9-16)
7. Luxemburg 3
B csoport:
Ukrajna-Franciaország 2-2
Gól: Voronyin (13.), Sevcsenko (46.), illetve Henry (20.), Govou (34.)
Olaszország – Feröer-szigetek 3-1
Gól: Benjaminsen (11., öngól), Toni (35.), Chiellini (41.), illetve Jacobsen (83.)
Grúzia-Litvánia 0-2
Gól: Ksanavicius (52.), Kalonas (95.)
C csoport:
Törökország – Bosznia-Hercegovina 1-0
Gól: Nihat (43.)
Málta-Norvégia 1-4
Gól: Mifsud (53.), illetve Iversen (25., 28., 45., a másodikat 11-esből), Pedersen (75.)
Magyarország-Görögország 1-2
Gól: Buzsáky (8.), illetve Vanczák (22., öngól), Baszinasz (56., 11-esből)
D csoport:
Németország-Wales 0-0
San Marino-Szlovákia 0-5
Gól: Michalik (42.), Holosko (51.), Hamsyk (53.), Cech (57., 83.)
Ciprus-Csehország 0-2
Gól: Pudil (11.), Koller (74.)
E csoport:
Anglia-Horvátország 2-3
Gól: Lampard (56., 11-esből), Crouch (64.), illetve N. Kranjcar (9.), Olic (14.), Petric (77.)
Andorra-Oroszország 0-1
Gól: Szicsev (39.)
Izrael-Macedónia 1-0
Gól: Barda (35.)
F csoport:
Spanyolország – Észak-Írország 1-0
Gól: Xavi (52.)
Svédország-Lettország 2-1
Gól: Allbäck (1.), Källström (57.), illetve Laizans (26.)
Dánia-Izland 3-0
Gól: Brendtner (35.), Tomasson (44.), Kahlenberg (59.)
G csoport:
Szlovénia-Bulgária 0-2
Gól: Georgijev (81.), Berbatov (84.)
Piros lap: Jokic (45., Szlovénia)
Fehéroroszország-Hollandia 2-1
Gól: Buliga (49.), Koritko (65.), illetve van der Vaart (89.)
Románia-Albánia 6-1
Gól: Dica (22., 73., utóbbit 11-esből), Tamas (53.), Niculae (64., 66.), Marica (71., 11-esből), illetve Kapllani (65.)
Piros lap: Curri (61., Albánia), Dede (71., Albánia)
—-Az Európa-bajnokság résztvevői—-
Európa-bajnokság tizenhatos döntőjének mezőnye:
Ausztria (házigazda), Svájc (házigazda), Németország, Franciaország, Görögország, Olaszország, Horvátország, Hollandia, Csehország, Lengyelország, Portugália, Románia, Oroszország, Svédország, Spanyolország, Törökország.
A dpa német hírügynökség szerint az UEFA együtthatók alapján (a rangsorolásnál a most véget ért Eb-selejtezőket, illetve a 2006-os németországi világbajnokságot megelőző kvalifikációs sorozat eredményeit vették figyelembe) az alábbi kalapokba kerültek a válogatottak.
1. kalap: Ausztria, Svájc (mindkettő a házigazda jogán), Görögország (címvédőként), Hollandia
2. kalap: Horvátország, Olaszország, Svédország, Csehország
3. kalap: Románia, Portugália, Németország, Spanyolország
4. kalap: Franciaország, Lengyelország, Törökország, Oroszország