Ötméteres fesztávolságú szárnnyal körözött 5-10 millió évvel ezelőtt a tenger felett az óriási ősmadár, a Pelargonis chilensis, amelynek maradványait Chilében tárták fel.
A szárnyak fesztávolságának meghatározását az tette lehetővé, hogy a csontváz 70 százaléka vészelte át az évmilliókat. A számítások szerint a fesztávolság 5,2 méter volt. Az óriásmadarak 5-10 millió évvel ezelőtt élhettek a mai Chile területén.
Korábban azt tételezték fel, hogy a Pelargonis chilensis szárnyainak fesztávolsága a 6 métert is meghaladhatta, de ezeket a számításokat sokkal hiányosabb fosszíliák alapján végezték.
A szakemberek szerint ez az 5 méteresnél valamivel nagyobb fesztávolság lehetett a maximum, amelyet madár a Földön valaha elért. Fizikailag ennél nagyobb fesztávolsággal már képtelenséggé vált volna a repülés.
A Pelargonis chilensis testsúlya 29 kilogramm körül lehetett, a madárnak hosszú nyaka volt, “állkapcsában” pedig hegyes “csontkinövések”, “pszeudofogak” sorakoztak.
Azért tettek szert az evolúció során ilyen hatalmas méretekre, hogy elkerüljék a versengést más madarakkal. Ilyen óriásmadarak hatalmas távolságokat voltak képesek megtenni, s valószínűleg sokkal könnyebben tehettek szert zsákmányra a nyílt óceán felett.
A nagy testméret azonban nem csak előnyökkel járt. A fiókák felnevelése hosszabb időt vehetett igénybe, vagyis könnyebben a ragadozók zsákmányává válhattak addig, míg a szülők “szárnyaira nem bocsátották” kicsinyeiket.
A Pelargonis chilensis sorsát az Észak-Amerikából érkező ragadozók pecsételhették meg, amelyek a madárfiókákat vették célba, esetleg a tengeri áramlatok megváltozása nyomán fellépő klímaváltozáshoz nem tudtak alkalmazkodni.
A Pelargonis chilensis életnagyságú rekonstrukcióját hamarosan bemutatják a frankfurti Senckenberg Múzeumban.
AJÁNLOTT LINK:
