Élet-Stílus

Elhunyt a Szelíd motorosok magyar operatőre

Meghalt Kovács László, a magyar származású világhírű filmoperatőr, hosszan tartó súlyos betegség után vasárnap hajnalban Beverly Hills-i otthonában - tudatta közleményében a Magyar Operatőrök Társasága (HSC).

Vagyóczky Tibor operatőr, a HSC tagja az MTI-nek elmondta, a szomorú hírt személyesen a művész özvegye közölte vele telefonon.

Kovács László 1956-ban végzett a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakán, még abban az évben emigrált, azóta az Egyesült Államokban élt és dolgozott. Számos ismert film operatőre volt.

1956-ban operatőr tanulótársával, későbbi kollégájával, Zsigmond Vilmossal egy bevásárlószatyorba rejtett kamerával filmezték a forradalom eseményeit. 1956 végén elhagyták az országot azzal a csaknem tízezer méternyi filmanyaggal, amelyen a felkelést és a fegyveres összecsapásokat rögzítették. Ausztriába menekültek, ahol a felvételeket filmmé dolgozták fel, és azt egy producer megvette. (Az alkotás 1961-ben került adásba a CBS amerikai televízióban.)


1956-57-ben Ausztriában dolgozott, majd Zsigmond társaságában 1957-ben érkezett az Egyesült Államokba, ahol hat év múlva megkapták az amerikai állampolgárságot. Kovács László 1958 és 1967 között a Los Angeles-i Biztosító Intézet alkalmazottjaként dolgozott, majd a seattle-i tv-laboratórium munkatársa lett. Dolgozott gyermekfotósként is, majd Hollywoodban Zsigmond Vilmos segédoperatőre volt.


1967-ben lett operatőr. Ő fényképezte többek közt a Halálfejesek (1967), a Szelíd motorosok (1969), Az öt könnyű darab (1970), az Alice Csodaországban (1970), Az utolsó mozielőadás (1971), a Mi van doki? (1972), a Papírhold (1973), a Huckleberry Finn (1974), a New York, New York (1977), az Édenkert a sikátorban (1978), a Frances (1982), a Szellemirtók (1984), a Kasszafúrók (1984), a Maszk (1985), a Két hét múlva örökké (2002) című filmeket.


Olyan rendezőkkel dolgozott, mint Bogdanovich, Kramer, Altman, Lester, Malle. 1998-ban megkapta a Camerimage fesztivál, 2005-ben pedig a Magyar Operatőrök Társaságának életműdíját. Ez utóbbit, a Legenda-díjat 2005 októberében Budapesten, az Aranyszem Operatőr Fesztiválon személyesen vette át mestere Illés György, valamint Tóth János és Zsigmond Vilmos társaságában. 2006 novemberében az 56-os forradalom 50. évfordulóján rendezett újabb Aranyszem Fesztiválon is ott volt a Legenda-díj, vagy ahogy akkor nevezték: A forradalom szeme-díj (Arriman-díj) kitüntetettjei között: ekkor azok az operatőrök részesültek ebben az elismerésben, akik 1956-ban az utcákon voltak és az eseményeket kamerával rögzítették. Kovács Lászlót 2006 decemberében a Santa Fé-i filmfesztiválon is életműdíjjal tüntették ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik