A szezonnyitó Ausztrál Nagydíj után Kimi Räikkönen rajt-cél győzelme mellett a legtöbb beszédtémát a brit pilóta rendkívüli érett versenyzése szolgáltatta. Hamilton végül a harmadik helyen végzett, Kimi Räikkönen kerékcseréjénél négy körön át vezetett is, és végül csak rosszabb boxtaktikájának köszönhette, hogy nem a címvédő Alonso előtt intették le.
Pezsgõfürdõ a pódiumon (MTI/EPA)
Első lépések
Nézzük meg közelebbről, hogy ki is ez a fiatal tehetség, akivel már 13 éves korában szerződést kötött a McLaren csapat. Granadai bevándorlók leszármazottja nyolcéves korában kezdett el versenyezni, számos jelenlegi F1-pilótához hasonlóan gokartban próbálgatta oroszlánkörmeit. Sorozatban nyerte a versenyeket a fiatal Hamilton, aki először az 1994-es Autosport Awardson találkozott Ron Dennisszel, a McLaren istálló első emberével. Négy évvel később, az akkor 13 (!) éves pilótát le is igazolta a csapat.
Hamilton 2001-ben ült be először versenyautóba, a brit Formula Renault sorozatban debütált. Az első idényében „csak”az összetett ötödik helyén végzett, de a második évben már dobogón fejezte be a szezont a Manor csapat autójával. Harmadik nekifutásra már nem volt ellenfele: tíz futamon intették le elsőként, és nagy fölénnyel megnyerte a sorozatot.
Ebben az évben volt az első komolyabb balesete Hamiltonnak a brit Formula 3-as osztályban. A szezonzáró Brands Hatch-i verseny második futamán csapattársával ütközött, és eszméletlenül emelték ki a kocsiból. Az eset után azonnal kórházba szállították, de szerencsére nem okozott törést fejlődésében az eset.
Bajnoki címek sorozatban
A következő szezonban maradt a Manornál a fiatal tehetség, és az F3-as Euroszériában az ötödik helyet szerezte meg, majd ebben az évben tesztelhette először a McLarent. 2004-ben a sorozat domináns csapatánál, az ASM-nél találjuk, és egészen elképesztő teljesítményt nyújtva, a 20-ból 15 futamot megnyerve lett bajnok.
A következő állomás Hamilton karrierjében a GP2-es sorozat, ahol már a debütáló évében – meglehetősen furcsa körülmények között – felért a csúcsra. Az utolsó versenyt a nagy rivális Giorgio Pantano nyerte, és övé volt a versenyen futott leggyorsabb kör is. Ez utóbbit később elvették tőle, mivel sárga zászlónál futotta, és így Hamiltoné lett a bajnoki címet jelentő 1 pont.
Korábbról már ismerõs lehet az érzés (grandprix.com)
A következő évben már a McLaren hivatalos tesztpilótája, és a pénteki szabadedzéseken sorozatosan verte meg a jóval több tapasztalattal rendelkező riválisait, nem egy alkalommal az istálló második számú versenyzőjét, Pedro de la Rosát is sikerült megelőznie. Ennek ellenére a tavalyi idényben még nem kapott élesben bizonyítási lehetőséget, de télen előléptették versenyzővé, és ő a bizalmat azonnal egy dobogós hellyel hálálta meg.
Nem kell fékeznie
Az Ausztrál Nagydíjon kitűnő teljesítményt nyújtó McLaren-újonc szabad utat kapott a csapattól, nyíltan versenyezhet Alonsóval. Hamilton a melbourne-i hétvégén végig nyomás alatt tartotta a világbajnokot, a verseny nagy részén előtte autózott. A brit alakulat egyelőre nem részesít előnyben senkit, a McLaren csapatigazgatója, Martin Whitmarsh így nyilatkozott: „Ahogy láthattuk, versenyben voltak egész hétvégén. A filozófiánk szerint, ha folyamatosan visszafogjuk az egyik versenyzőt, azt a motivációja sínyli meg. Meglátjuk, hogy mi történik majd az év folyamán” – mondta Whitmarsh. „Az istállón belüli verseny szerintünk egészséges dolog. Amíg nem megy a csapat kárára, engedni fogjuk” – tette hozzá.