Élet-Stílus

UEFA: tarol a spanyol armada?

Csak a múlt heti első mérkőzésen, a Bayer Leverkusen otthonában 3-0-ra diadalmaskodó Osasuna várhatja nyugodtan a negyeddöntő visszavágóját a labdarúgó UEFA Kupában, a másik három csütörtöki találkozó nagy csatát ígér.

A címvédő Sevilla együttese 2-1-es előnyt szedett össze az első mérkőzésen, de csütörtök este borítékolhatóan nagyon nehéz dolga lesz a csapatnak, hiszen Londonba, a Tottenham Hotspur otthonába látogat. Juande Ramos vezetőedző a vasárnapi, Racing Santander elleni bajnoki összecsapáson (0-0) pihentette néhány kulcsjátékosát, hogy hét közben a lehető legjobb összeállításban küldhesse pályára csapatát.

Terve azonban valószínűleg nem válhat valóra, mert az első számú kapus, Andres Palop, valamint a csatár Javier Ernesto Chevanton sérülés miatt várhatóan nem szerepelhet a White Hart Lane-en. Visszatérhet

viszont a csapatba Luis Fabiano, aki az első összecsapáson eltiltása miatt nem játszhatott.

Az angoloknál újra játékra jelentkezett Ledley King, aki december óta nem léphetett pályára különböző sérülések miatt. Az angol válogatott védővel feltehetően a legjobb felállásban küldheti pályára a csapatát Martin Jol, a Tottenham vezetőedzője.


UEFA: tarol a spanyol armada? 1

Nehéz feladat vár Kanoutéékra (MTI/EPA)


Hullámvölgyben a vébé gólkirálya

A sokak által favoritnak tartott Werder Bremen nem tudott előnyt szerezni a holland Alkmaar otthonában, hazai környezetben azonban bizonyára támadólag fog fellépni. Hogy aztán ez gólokban is megmutatkozik-e, nagy kérdés, ugyanis a csapat – amely 62 találattal toronymagasan a legeredményesebb gárda a Bundesligában – utóbbi három meccsén a szurkolók nagy bánatára mindössze egyszer talált be az ellenfelek hálójába. A legnagyobb veszteség a csatárfronton Miroslav Klose, a tavalyi világbajnokság gólkirálya, aki utóbbi nyolc bajnokiján egyszer sem zörgette meg a hálót.

A védelemben is vannak gondjai a brémaiaknak, hiszen a tavalyi világbajnokságon remekül helyt álló Per Mertesacker lesérült, már meg is műtötték, és legalább négy hétig biztosan nem focizhat.

Az Alkmaarban a visszavágón már szerepelhet a holland válogatott védő, Stijn Schaars aki egy hónapot hagyott ki bokasérülés miatt. Barry Opdam és David Mendes da Silva ezzel szemben nem épült fel, és a jobb szélső Gretar Steinsson eltiltás miatt nem játszhat.

Az első meccset háromgólos előnyét elherdálva végül csupán 3-2-re megnyerő Espanyol a Benfica vendége lesz. A spanyolok a portugálok feltámadása ellenére bíznak abban, hogy elegendőnek bizonyul számukra a minimális előny, a találkozó dátuma ráadásul kellemes emlékeket ébreszt bennük. “Tavaly éppen április 12-én nyertük meg a Király Kupát, és ezzel kvalifikáltuk magunkat az UEFA Kupára. Az évforduló külön motivációt ad nekünk” – mondta Gorka Iraizoz, a barcelonaiak kapusa.


UEFA: tarol a spanyol armada? 2

Minimálisak az esélyei a továbblépésre a Leverkusennek (MTI/EPA)


Gálára készül az Osasuna

A legnehezebb helyzetben a Leverkusen csapata van, hiszen a gyógyszergyáriak otthon szenvedtek háromgólos vereséget az Osasunától. A német együttes ráadásul a hazai bajnokságban is kikapott a hétvégén, a kiesés ellen küzdő VFL Bochum nagy meglepetésre idegenben iskolázta le a Bayert 4-1-re.

A spanyolok gálaelőadással kedveskednének szurkolóiknak, hiszen tisztában vannak azzal, hogy ellenfelük csak akkor nyerhet, ha kitámad. „A kártyák egyértelműen le vannak osztva: nekik kell kockáztatniuk, és ha higgadtan játszunk, akkor ki fogjuk használni az adódó lehetőségeket.” – nyilatkozta Josetxo, az Osasuna védője.

UEFA Kupa, negyeddöntő, visszavágók:
Osasuna (spanyol)-Bayer Leverkusen (német) 20:45 ó (3-0)
Werder Bremen (német)-AZ Alkmaar (holland) 20:45 ó (0-0)
Tottenham Hotspur (angol)-FC Sevilla (spanyol) 20:45 ó (1-2) (Sport1)
Benfica (portugál)- Espanyol (spanyol) 20:45 ó (2-3) (Sport2)

A további program:
Espanyol/Benfica – AZ Alkmaar/Werder Bremen
Bayer Leverkusen/Osasuna – Sevilla/Tottenham Hotspur

Az elődöntőket április 26-án és május 3-án rendezik, a finálénak Glasgow ad otthont május 16-án.



Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!


Ajánlott videó

Olvasói sztorik