Élet-Stílus

Három góllal nyert a címvédő Debrecen

A labdarúgó Borsodi Liga 24. fordulójában a listavezető Debrecen három góllal nyert a második helyen álló MTK ellen. A címvédő sikerének köszönhetően már öt pont előnnyel vezeti a tabellát.

Az első játékrészben mindkét együttes bátran játszott. A nyíltsisakos támadójáték látványos harcot hozott, amelynek eredményeképpen a hazaiak egy szemfüles góllal szerezték meg a vezetést. A második félidőben a listavezető sokkal jobban játszott ellenfelénél és ilyen különbséggel is megérdemelten győzött.

Érdekesebb momentumok:
A 40. percben baloldalról végzett el szabadrúgást Dzsudzsák, aki középre csavarta a labdát, amely berobbanó Komlósi testéről Véghet becsapva pattant a hálóba (1-0).
Az 50. percben a macedón Sztojkov vezette a labdát a vendégek térfelének jobb oldalán, majd lövésre szánta el magát: a csatár hatalmas bombát eresztett 27 méterről az MTK kapujára, melynek végén a játékszer a jobb felső sarokban landolt (2-0).
A 65. percben Dzsudzsák jobb oldalról végzett el szabadrúgást, kapura csavart, Végh kiütött a labdát, de Sidibe pár lépésről a hálóba továbbított (3-0).

Vácott jó iramú mérkőzésen gyakran forogtak veszélyben a kapuk. A hazaiak lelkesedését mutatja, hogy tíz főre fogyatkozva megszerezte a vezetést. A második félidőben ugyan nagy erővel rohamozott a Diósgyőr – a váciak azonban kontratámadásokkal próbálkoztak, s közben hősiesen védekeztek. Törekvésük sikerre vezetett, megszerezték első tavaszi, hazai győzelmüket.


A Pécs elleni dunántúli derbin az első zalai támadásból megszerezte a vezetést a ZTE, amely a szünetig jobban futballozott, a hazaiak csupán egy kihagyott helyzetig jutottak. Lipcak kapusnak a 65. percben volt az első védenivalója. A baranyai együttes furcsa góllal egyenlített és még a győzelmet is megszerezhette volna, hiszen a vendégek teljesen elkészültek erejükkel.


Tatabányán az első játékrészben kevés esemény történt, a kapuk ritkán forogtak veszélyben, a Fehérvár két helyzetét kihasználta, míg a hazai együttesre a gyámoltalan támadójáték volt jellemző. A szünet után egy sokkal harcosabb Tatabánya lépett pályára, ezt az is bizonyítja, hogy a győzelmet végül tíz emberrel harcolta ki.


A győriek ellen a kaposváriak alaposan felforgatott védelemmel kezdték a mérkőzést, és már az első percben hátrányba kerültek. A gól után a hazaiak egyértelműen fölényben játszottak, végig irányították a játékot és egymás után alakították ki gólhelyzeteiket. A szünetig eredmény nélkül. A második félidő elején két gyors góllal fordított a Rákóczi, és kaposvári a csapat a folytatásban is lendületben maradt. A jó iramú találkozón a hajrát erővel is jobban bírta a somogyi együttes, így megérdemelten szerezte meg negyedik tavaszi hazai győzelmét.


Pakson az első játékrészben többnyire mezőnyjáték folyt a pályán, sok szabálytalanság tördelte a játékot, a hazai gárda egy szerencsés góllal szerzett előnyt. A második félidőben fölényben futballozott a REAC és bár a Paks hagyta ki a nagyobb helyzeteket a döntetlen reális eredmény.

Sopronban az első félórában a hazai együttes irányította a játékot, de nem bírt a szervezetten védekező Honvéddal, a félidő hajrájára feljött a Honvéd és két ízben is Takács bravúrja mentette meg a hazaiakat a góltól. Szünet után a soproni védelem asszisztálásával gyorsan vezetést szerzett a Kispest, majd bő 10 perccel később Feczesin büntetőt tékozolt el.

Nem sokkal később némi szerencsével egyenlített a Sopron. A hajrában mindkét csapat előtt adódott lehetőség a győztes gól megszerzésére, ám az eredmény már nem változott.

Borsodi Liga, 24. forduló

DVSC-TEVA-MTK Budapest 3-0 (1-0)
Debrecen, 10000 néző. Vezette: Solymosi
Gól: Komlósi (40.), Sztojkov (50.), Sidibe (65.)
Sárgalap: Pintér (37.), Szabó (48.), Lipcsei (58.), Pál (92.)
Debrecen: Balogh – Bíró, Mészáros, Komlósi, Takács (Szatmári, 59.) – Kiss Z., Vukmir, Tulio (Dombi, 41.), Dzsudzsák – Sidibe, Sztojkov (Zsolnai, 64.).
MTK: Végh – Horváth, Lambulic, Lipcsei (Pál, 63.), Pollák – Pintér, Bori (Németh, 46.), Zsidai (Szabó Á., 44.), Kanta J. – Czvitkovics, Hrepka.


Dunakanyar-Vác-Diósgyőri VTK 1-0 (1-0)
Vác, 1200 néző. Vezette: Sulyok
Gól: Rusvay (41.)
Kiállítva: Thomas (26.)
Sárgalap: Makrai (11.), Geovanni (67.), Gulyás (70.), illetve Hegedűs (8.), Sadjo (86.)
Vác: Köteles – Geovanni, Kovács P., Thomas, Makrai – Gulyás, Marcelo (Szabó V., 55.), Vén, Rusvay – Kulcsár (Lázár, 82.), Palásthy (Farkas P., 29.).
Diósgyőr: Szalma – Farkas, Rubint (Huszák, 82.), Hegedűs, Sadjo – Sipeki, Vitelki, Foxi, Halgas (Faggyas, 46.) – Simon, Douva.


PMFC-Pécs Plaza – ZTE FC 1-1 (0-1)
Pécs, 1300 néző. Vezette: Sápi
Gól: Nógrádi (80.), illetve Waltner (5.)
Sárgalap: Pest K. (65.) , Varga I. Z. (90.)
PMFC-Pécs Plaza: Herbert – Finta, Dienes, Szabados, Szekeres – Szatmári, Pest K. (Győri, 74.), Lantos, Kulcsár (Varga I. Z., 41.) – Lukács, Sztipánovics (Nógrádi, 67.)
ZTE FC: Lipcak – Kocsárdi, Botis, Máté P., Kádár – Nagy L. (Tóth Z., 65.), Ludánszki, Franciskovic, Koplárovics (Józsi, 73.) – Lekics, Waltner (Simonfalvi, 88.)


Tatabánya Vértes Center-FC Fehérvár 3-2 (0-2)
Tatabánya, 1000 néző. Vezette: Vad II I.
Gól: Vámosi (52. – 11-esből), Kouemaha (65.), Perez (89.), illetve Dajics (18., 42.)
Kiállítva: Vámosi (70.)
Sárgalap: Filó (59.), illetve Horváth G. (55.), Dajics (76.)
Tatabánya: Polekszics – Rajnay, Vámosi, Filó, Megyesi – Ábel (Szilágyi, 46.), Necas, Hullám, Hajdú – Takács M. (Szőke, 87.), Kouemaha (Perez, 80.)
Fehérvár: Sebők Zs. – Fekete A. (Lattenstein, 74.), Baranyai, Koller, Horváth G. – Farkas B., Julinho, Bozics, Vayer – Dajics (Bölcsföldi, 79.), Nagy D. (Kocsis G., 76.)


Kaposvári Rákóczi-Győri ETO FC 2-1 (0-1)
Kaposvár, 2000 néző. Vezette: Bede
Gól: Oláh (47., 51.), illetve Varga R. (1.)
Kiállítva: Ribi (80.)
Sárgalap: Müller (33.), Dudás (37.), Jäkl (72.)
Kaposvár: Milinte – Kovácsevics, Petrók, Grúz – Ribi, Szakály P. (Szuljics, 83.), Vasziljevics (Szakály D., 90.), Maróti, Pintér A. – Oláh, Alves (Bozsovics, 69.)
Győr: Sztevanovics – Kiss Zs., Stark, Mátyus, Varga R. – Dudás, Nyári (Pákolicz, 52.), Bank, Müller (Jäkl, 33.), Rozsi (Szabó Zs., 75.) – Tokody.


Paksi FC-REAC 1-1 (1-0)
Paks, 1500 néző. Vezette: Berger
Gól: Balaskó (23.), illetve Horváth G. (83.)
Kiállítva: Balaskó (23.), illetve Sallai B.(45.)
Sárgalap: Balaskó (20., 23.), Molnár (26.), Zováth (45.), Kiss T. (53.), illetve Török (79.)
Paks: Kovács A. – Molnár Z., Salamon, Horváth S., Hanák – Böde – Kiss T., Mészáros I. (Csehi, 28.), Zováth, Balaskó – Belényesi (Varga L., 65.).
REAC: Illyés – Dinka (Horváth G., 81.), Pusztai, Cseri, Sallai B. – Regedei, Schrancz (Kovacsics, 66.), Kapcsos, Somorjai (Török, 56.) – Torma, Nyerges.

FC Sopron-Budapest Honvéd 1-1 (0-0)
Sopron, 3500 néző. Vezette: Szabó Zs.
Gól: Sira (67.), illetve Koós (52.)
Kiállítva: Feczesin (86.)
Sárgalap: Dancs (28.), illetve László (86.)
Sopron: Takács – Rus, Sifter, Radu, Dragomir – Dancs – Sira (Lázár, 75.), Horváth A., Munteanu, Magasföldi (Cigan, 69.) – Feczesin.
Honvéd: Tomic – Schindler, Debreceni (Benjamin, 46.), Pomper, László – Dobos (Bogdanovics, 62.), Genito (Zana, 74.), Szabó T., Ivancsics – Abraham, Koós.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik