Élet-Stílus

Egy Milan-szurkoló az interneten árulta Didát

Egy dühős AC Milan-szurkoló áruba bocsátotta egy internetes aukciós oldalon a csapat kapusát, a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-elődöntő első mérkőzésén kétszer is bakizó brazil Didát.

Igencsak meglepődhetett az, aki az eBay aukciós oldalon szörfözött a minap, ugyanis a vételre ajánlott termékek között ott szerepelt az AC Milan brazil kapusa, Dida is, akinek a megvásárlási ára 25 licitet követően 71 euróra (17 750 forintra) rúgott. A szerkesztők mára törölték a portást a kínálatból.

A brazil kapus 2000-ben igazolt az AC Milanhoz, és magabiztosságával, megbízható teljesítményével hamar belopta magát a klubbal szimpatizálók szívébe, 2003-ban pedig, miután a csapat a Juventus ellen büntetőkkel megnyerte a BL-t, hősnek kiáltották ki.

Mára viszont persona non grata lett Milánóban a 33 éves labdarúgó, miután az utóbbi időben többször is hibázott, míg a keddi Manchester United elleni BL-elődöntő első felvonásán két angol gólban is nyakig benne volt. A drukkerek szerint Dida miatt került

Kapcsolódó linkek:


bajnokokligaja.lap.hu
sport.lap.hu

hátrányba a Milan, és emiatt ők megszabadulnának tőle, akár úgy, hogy piacra dobják az interneten…


Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!



Ajánlott videó

Olvasói sztorik