Élet-Stílus

Az Eb-bukásról vitáztak a Parlamentben

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc miatt nem nyerte el hazánk az Eb rendezési jogát. Lamperth Mónika erre úgy reagált, a döntés nem Magyarország nemzetközi megítéléséről szólt. A magyar sportélet megújítása érdekében négypontos javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek a Fidesz.

A Fidesz képviselője, Bánki Erik napirend előtti felszólalásában kifejtette, az elbukott pályázat nem csak a magyar labdarúgásról szól, hanem hűen tükrözi Magyarország jelenlegi állapotát és nemzetközi megítélését, valamint előrevetíti a jövőbeli esélyeket. A sikertelen pályázat előzményei között Bánki a “legsúlyosabb tényként” nevezte meg, hogy Gyurcsány Ferenc az őszödi beszéddel hiteltelenné tette a magyar bel- és külpolitikát.

Ezek után várhatott-e más döntést Magyarország, amelynek miniszterelnöke szerint jó poén, hogy a szaúdi válogatottban terroristák játszanak, és aki azt állítja magáról, hogy nem ért a sportdiplomáciához, holott korábban sportminiszter volt? – tette fel a kérdést a fideszes politikus.

Hiba volt Matthäus elküldése

Szerinte a sikertelenséghez hozzájárult, hogy “politikai nyomásra” először leváltották a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökét, majd a pályázati bizottság élére az úszószövetség elnökét választották meg, végül az MLSZ leváltotta a széles körű nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező szövetségi kapitányt, Lothar Matthäust.

Kapcsolódó linkek

foci.lap.hu
sport.lap.hu


Bánki Erik úgy vélte: be kellett volna tartani a 2008-as Eb-re szóló magyar pályázatban vállalt ígéreteket, azonban ez nem történt meg, még a Puskás Ferenc
Az Eb-bukásról vitáztak a Parlamentben 1

Lamperth számított a politikai csatákra (MTI)

stadiont sem újították fel. Utalt arra, hogy négy évvel ezelőtt a magyar pályázatra még hatan szavaztak, most azonban egy szavazatot sem kaptunk, holott az UEFA végreható bizottságát 80 százalékban ugyanazok alkotják.

“Minden idők legnagyobb pályázati költségvetéséből minden idők legnagyobb kudarcát értük el” – tette hozzá a parlamenti szakbizottság elnöke, aki szerint fontos tisztázni, hogy a mintegy egymilliárd forintos pályázati költségvetésből mennyi volt a közpénz, és azt miként használták fel.

Lamperth: nem Gyurcsány tehet róla

“Volt egy kegyelmi időszak, amikor minden politikai erő összefogott, de az eredményhirdetés után sejtettem, hogy politikai csatározásra akarják felhasználni a döntést” – reagált Lamperth Mónika a fideszes felszólalásra. Hozzátette: ez nem Magyarország megítéléséről szólt, “nem lenne szerencsés tippelgetni, hogy miért nem minket választott az UEFA”. A miniszter szerint minden sportágra lesújtó véleményt mondott Bánki. Emlékeztetett: a magyar öttusa-válogatott, a vizilabdások és a kajakosok a focistákkal ellentétben világszínvonalon teljesítenek.

Főszerepben a foci

A Fidesz Sport 2007 programja arra tesz javaslatot, hogy a 2008. szeptemberétől legyen kötelező a közoktatásban a mindennapos testnevelésóra, emellett még idén ősszel fogadjon el törvényt a parlament a Puskás Ferenc stadiont újjáépítéséről, és erről legyen ötpárti egyeztetés is – közölte Bánki Erik, a parlament sport- és turisztikai bizottságának fideszes elnöke.

A fideszes politikus hozzátette: azt is javasolják, hogy 2008. január 1-től a sportberuházások és a sportesemények támogatása élvezzen adókedvezményt, 2008-tól pedig három éven keresztül fokozatosan a GDP 1 százalékára emelje az állam a sport költségvetési támogatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik