Élet-Stílus

BL: az athéni finálé a tét

A Chelsea a hétvégén a Bolton elleni döntetlennel elbúcsúzott bajnoki álmaitól, de a milliókért összevásárolt csapatnak valami komoly trófeát nyernie kell. Marad tehát a Bajnokok Ligája, ahol a Liverpool próbálja megállítani a sztárcsapatot.

A labdarúgó Bajnokok Ligája angol “házi elődöntőjének” résztvevői gyenge főpróbát tartottak keddi visszavágójuk előtt, hiszen szombati bajnoki fellépésén a Liverpool kikapott 2-1-re a középcsapat Portsmouth otthonában, míg a Chelsea hazai pályán végzett 2-2-re a Bolton cseppet sem világverő alakulatával. Rafael Benitezék veresége nem sokat jelent, hiszen a spanyol szakember tartalékosan küldte a pályára a Liverpoolt.

A Premier League-beli botlás a Vörös Ördögök esetében azt jelenti, hogy veszélybe került a harmadik helyük, mivel a Fulhamet 3-1-re elpáholó Arsenal egy pontnyira megközelítette őket, a londoni Kékek viszont alighanem címvédő álmaiktól vehetnek búcsút a döntetlen miatt, ugyanis a listavezető Manchester United – idegenben 0-2-ről 4-2-re fordítva az Evertonnal szemben – ötpontos előnyre tett szert, három fordulóval a bajnokság zárása előtt. Kérdés, hogy a játékosok pszichéjére milyen hatással lesz a bajnoki álmok szertefoszlása?


BL: az athéni finálé a tét 1

Crouch ezúttal a kezdõben kap helyet (dpa)


A BL-szereplők kedd esti párharca ennél fogva még inkább felértékelődött a két érintett számára, hiszen a 2005-ben diadalmaskodó Liverpoolnak csakis a döntőbe jutás kínál lehetőséget nemzetközi sikerre, míg az orosz milliárdos klubtulajdonos, Roman Abramovics vagyonából agyonpénzelt londoni gárda esetében hatalmas felsülésnek hatna, ha sem a címvédés, sem a BL-finálé nem jönne össze.

Az elődöntő múlt szerdai első meccsén egyetlen góllal nyert a Stamford Bridge-en José Mourinho csapata, amelynek nincs különösebb jelentősége, hiszen legalább ötven százaléknyi esélye van a Liverpoolnak is, hogy az Anfield Roadon, saját vehemens szurkolótábora előtt ledolgozza a hátrányt és újfent a Bajnokok Ligája-elsőségért lépjen majd pályára a május 23-i, athéni döntőben. A Chelsea januárban már a bajnokságban ellátogatott az Anfield Roadra, és akkor még örülhetett, hogy csak 2-0-ra kapott ki. Ez az eredmény kedd este is bőven elég lenne Gerrardéknak.

Ami bizonyos: a Beatles-városi legénység a londoni mérsékelt teljesítmény után odahaza tökéletes előadással juttathatja csak tovább magát, mert a masszív Chelsea-védelem feltörése még akkor sem ígérkezik egyszerű feladatnak, ha a Bolton elleni bajnokin megsérült és kedden nem játszhat a portugál Ricardo Carvalho, a Kékek hátsó alakzatának talán legbiztosabb pontja.


BL: az athéni finálé a tét 2

Sevcsenko és Lampard egymást akadályozza a góllövésben (imago)


“Januárban Carvalho nélkül kaptunk ki az Anfielden, és ő most is sajnos hiányozni fog. Óriási hátrány ez számunkra, hiszen ő a csapat legjobb hátvédje.” – nyilatkozta Mourinho, akinek nélkülöznie kell a visszavágón a középpályás irányító szerepbe már-már belerázódó, ám időközben operációra kényszerült német Michael Ballackot is. Az utolsó pillanatban Andrij Sevcsenko is kidőlt a sorból egy kisebb sérülés miatt.

A siker amúgy nagyon kellene a Chelsea-nek, hiszen a BL-ben még semmi érdemi eredménye nincs, a finálé eddig kimaradt a klub históriájából. Nem úgy a Liverpoolnak, amely történetében ötször nyerte meg a kontinentális bajnokok csúcsszériáját.

“Nem a saját nívónkon játszottunk az első meccsen, nagyon elégedetlen voltam a londoni eredménnyel, de most az Anfield Road a színhely, és csak egyetlen gól a hátrányunk” – idézte Rafael Benítez vezetőedzőt hétfőn a Reuters, megemlítve, hogy a Portsmouth ellen tartalékosan pályára küldött Pool kedden a legjobb összeállításban veszi fel a harcot a Chelsea-vel. A középpályán a világ legjobbjai közé tartozó Steven Gerrard irányít majd, elöl pedig egyformán kezdőember lesz a hórihorgas Peter Crouch és a rendkívül harcos holland Dirk Kuyt.

Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó:
FC Liverpool-Chelsea, kedd, 20:45
Liverpool, Anfield Road, Vezeti: Manuel Enrique Mejuto Gonzalez (spanyol)
A várható kezdőcsapatok:
Liverpool: Pepe Reina – Steve Finnan, Jamie Carragher, Daniel Agger, Alvaro Arbeloa – Steven Gerrard, Xabi Alonso, Javier Mascherano, John Arne Riise – Peter Crouch, Dirk Kuyt

Chelsea: Petr Cech – Paulo Ferreira, Michael Essien, John Terry, Ashley Cole – Claude Makelele, Frank Lampard, John Obi Mikel, Joe Cole – Salomon Kalou, Didier Drogba

Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!



Ajánlott videó

Olvasói sztorik