A magyar szövetség honlapján közétett közlemény szerint: a hétfői „svájci tárgyalások során csak és kizárólag a jelenleg folyó fejlesztési programjainak támogatásáról volt szó”, továbbá: „az MLSZ a leghatározottabban cáfolja azokat a különböző forrásokból elterjedt híreket, amelyek szerint a 2012-es Európa-bajnoki pályázat elbukása miatt kártérítést vagy kompenzációt kérne az UEFA-tól.”
A horvát szövetség (HNS) elnöke ennek éppen az ellenkezőjéről beszélt, Vlatko Markovic ugyanis úgy nyilatkozott: „Kompenzációt kérünk a kandidálási költségekhez, erre vonatkozó igényünket két napon belül el is küldjük. A két szövetség együttesen 3,5 millió euróra számít az UEFA-tól.” Markovic azt is elárulta, hogy a pénzt „más futballprojektekre” fordítaná az általa vezetett szövetség.
Kompenzáció vagy támogatás? Végül is mindegy, hogyan nevezzük, a lényeg, hogy pénz áll a házhoz, melynek elvileg köze lehet ahhoz, hogy a magyar-horvát pályáztat elbukott. Szintén az mlsz.hu internetes oldalon megjelent írásból idézünk:
„A FIFA-támogatásnak már a pontos összege is ismert abból a levélből, amelyet Joseph Blatter küldött – rögzítve a megállapodásokat – Kisteleki Istvánnak. A két program (a FIFA Goal2 és Goal 3 és az UEFA HatTrick programjáról van szó) 400-400 ezer, azaz összesen 800 ezer dollárral járul hozzá az MLSZ kezdeményezéseinek megvalósításához”, azaz az OLLÉ névre hallgató műfüves pályaépítési, s az utánpótlás-nevelési projekt megvalósításához, illetve a Telkiben épülő edzőcentrum kialakításához.
Kapcsolódó linkek:
Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!