Élet-Stílus

Korábbi játékosa veheti meg a Manchester Cityt

A brit BBC Radio értesülései szerint Ray Ranson kilencven millió fontos ajánlatot tett korábbi klubja, a Manchester City felvásárlására. A klub egyelőre cáfol, de zajlanak a tárgyalások.

A City együttesének elnöke, John Wardle már régóta befektetőket keresett, hogy a kisebbik manchesteri klub kiléphessen a United árnyékából. Sajtóinformációk alapján Ranson egyik legkomolyabb riválisa Thakszin Sinavatra korábbi thaiföldi miniszterelnök lehet – aki 2004-ben a Liverpoolt szerette volna megvenni, ám akkor kudarcot vallott -, de rajtuk kívül amerikai üzletemberek is érdeklődnek.

A klub elnöke egy hivatalos közleményt adott ki a sajtóban megjelent információk kapcsán, amelyből kiderül, hogy egyelőre senkitől sem kaptak még konkrét ajánlatot. „A Manchester City vezetősége továbbra is tárgyalásokat folytat lehetséges befektetőkkel, de megegyezés egyelőre nincsen.” – olvasható a közleményben.

A 46 éves Ranson játékosként a Newcastle United, a Birmingham City és a Reading csapataiban fordult meg, majd profi karrierje után biztosításokból, illetve a labdarúgáshoz kötődő üzletekből multimilliomossá vált. Tavaly ősszel két ajánlatot is tett az Aston Villára, de a birminghamiek végül az amerikai multimilliomos Randy Lernerrel egyeztek meg.

Tavaly nyár óta négy angol élvonalbeli klub került idegen befektetők kezébe: a Portsmouth , az Aston Villa, a West Ham és a Liverpool.

Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!



Ajánlott videó

Olvasói sztorik