A szervezők elmondták, hogy a különleges vízi színpadon folyó műsort a rakparton több tízezer ember élvezheti majd közvetlenül, illetve a 43 helyen felépítendő kivetítő ernyőkön, képernyőkön, monitorokon. A koncert a magyar dzsessz eddigi legnagyobb ünnepe lesz, annál is inkább, mert most ünnepli negyvenedik születésnapját a Liszt Ferenc Zeneakadémia dzsessz tanszéke. Az augusztus 19-én este fél kilenckor kezdődő koncertet a Magyar Televízió este 23 órától úgynevezett csúsztatott élő adásban közvetíti.
Dés László, Szakcsi Lakatos Béla, Gadó Gábor, Oláh Kálmán, Tony Lakatos, Snétberger Ferenc, Lantos Zoltán, Horváth Kornél – a Budapest Jazz Orchestra -neve számos nemzetközi zenei projekt fesztivál turné és lemez kapcsán vált világszerte ismertté.
Kilenc kamerával közvetítik majd a koncertet, amely öt, műfajában, stílusában különféle produkciót mutat be, egyenként 30-40 perces programmal. A műsort Kulka János színművész vezeti.
A több mint száz hangszer kiváló hangzásáról professzionális hangrendszer gondoskodik, amelyet a másnapi ünnepi eseményeknél is felhasználnak majd. A különféle szektorokban a vendégeket 1000 sörpad és 3500 darab ülőpárna várja, amely mintegy 6-7000 ember számára biztosít kényelmes zenehallgatási, leülési lehetőséget.
A szervezők arra kértek mindenkit, tömegközlekedési eszközzel közelítse meg a helyszínt, mert parkolásra nem lesz mód a közelben az ünnepi események miatt.