Élet-Stílus

Több száz filmletöltőt perel egy jogvédő szervezet

Az Amerikai Filmipari Szövetség (MPAA) a felhasználókat a LokiTorrent nevű fájlcserélő (P2P) hálózat naplófájljaira alapozva perelte be.

Mint ismeretes, idén februárban a hollywoodi filmstúdiók nyomására támadták és záratták be a LokiTorrentet. A P2P-hálózat úgynevezett trackeroldalain az internetezők olyan információkat tartalmazó kis fájlokat tölthettek le, amelyekből kiderült, hogy az őket érdeklő zenei, film- vagy szoftverfájlok hol voltak megtalálhatók. A most beperelt 286 felhasználót a kis trackerfájlok alapján találta meg a filmipar, hiszen pontosan nyomon követhető volt, hogy az illegális tartalmakat ki és mikor kínálta letöltésre.

A szövetség becslései szerint korábban a LokiTorrent rendszeréből különböző magánszemélyek havonta 800 ezer letöltést indítottak, ezek nagy része film- és szoftverletöltés volt. Azonban könnyen lehet, hogy az MPAA – mint korábban már néhányszor – ezúttal is alaposan melléfogott. A 286 fájlcserélő személyazonosságát a filmipari szervezet ugyanis egyelőre nem állapíthatja meg, ez csak akkor válna lehetővé, ha a bíróság engedélyezi a személyes adatok kiadását.

A LokiTorrent, illetve a hasonló BitTorrent rendszereken legtöbbször illegálisan másolt zeneszámokat, zenei albumokat, szoftvereket és filmeket terjesztettek és terjesztenek. A módszert azonban átvették a nyílt forráskódú alkalmazásokat készítő programozók és szoftverfejlesztők is, akik ily módon terjesztik a szoftvereiket. Bram Cohen, a BitTorrent “atyja” korábban, mintegy előre látva a bekövetkező eseményeket, óva intette az internetezőket attól, hogy a hálózatot illegális tartalmak csereberéjére használják fel, mivel a rendszer erre több szempontból sem alkalmas, például nem képes megőrizni a használói névtelenségét.

A Futurezone osztrák online híroldal emlékeztetett rá, hogy nem a LokiTorrent volt az egyetlen P2P-oldal, amit a hatóságok bezárattak. Az FBI ugyanis idén májusban számolta fel az EliteTorrent nevű fájlcserélő portált, amelyet még tavaly decemberben jelentett fel az MPAA.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik