Bár tulajdonképpen az emberiség egyik legrégebbi feljegyzett története, a mezopotámiai Gilgames-eposz is tartalmaz számos fantasztikus elemet, és így tulajdonképpen vannak olyanok, akik a sci-fi kezdetének ezt a művet tartják, a műfaj feltalálójaként inkább egy szíriai görögöt – de legalábbis görögül író – szerzőt, a Kr. u. II. században élt szamoszatai Lukianoszt tartják számon.
Korai Galaxis útikalauz…
Lukianosz közismert arról, hogy a szatirikus prózát, mint műfajt meghonosította. Tulajdonképpen olyan paródiákat írt, amelyekről nekünk magyaroknak Karinthy jut eszünkbe. Kifigurázta az Odüsszeiát és az Iliászt, s mindeközben valódi sci-fit is írt. Ilyen értelemben a Galaxis útikalauz stopposoknak című Douglas Adams-kötet előfutára is lehetne, hiszen műveiben ironikusan számol be különböző égitestek lakóinak háborúiról, és Verne Gyulát is megelőzte a holdutazás álomszerű leírásával.
Lukianosz a Csillagok háborúját a Nap lakói és a Hold lakói közötti összecsapás leírásával képzelte el, míg a holdutazásra hét napot szánt hősének. Egy másik története szerint Empedoklész azt meséli, hogy belesett az Etna tűzhányóba, ahonnan egészen a Holdig röpítette őt a füst. (Empedoklész ezt Ikarosznak meséli a Holdon, aki szárnyakkal jutott előbb az Olümposz hegyére, és onnan már csak „egy ugrás” volt a Földet kísérő égitest.) Megint más helyen Lukianosz szereplői arról beszélnek, hogy a Hold lakói nem tudják elfoglalni a Nap ura, Phaethon király miatt a Vénuszt, ezért háborút indítanak a Nap ellen. Végül a naplakók győznek…
Komoly tudósokat is foglalkoztat Lukianosz
Lukianosz a sci-fi-rajongók táborában közismert „előfutár”, most azonban egy „komoly tudós”, a liverpooli egyetem munkatársa is nekilátott annak a problémakörnek, hogy miként befolyásolta Lukianosz a későbbi szerzőket, és van-e összefüggés az ókori görög auktor és a középkori vagy akár a mai tudományos-fantasztikus írók művei között.
Persze már Lukianosz előtt is alkottak a görögök olyan műveket, amelyeket a sci-fik kategóriájába sorolhatnánk. Ilyen a már említett Odüsszeia, Homérosz híres alkotása, ahol a főhős, Odüsszeusz fantasztikus kalandokba keveredik. Dr. Karen Ni-Mheallaigh, a Liverpooli Egyetem régészeti, klasszika-filológiai és egyiptológiai karának kutatója azt kívánja megvizsgálni, hogy az antik irodalom fantáziavilága miként hatott a későbbi tudományos eredményekre, illetve a tudományos-fantasztikus irodalomra.
„Igaz történetek”
Dr. Ni-Mheallaigh elsősorban Lukianosz művével, az „Igaz történetekkel” foglalkozik, amely címével ellentétben éppenhogy nem valódiságáról híres. Lukianosz persze szándékosan csinált tréfát a valósággal ellentétes leírásaiból, kitalált utazásokból, így például a holdutazásból vagy a csillagközi háborúból.
A liverpooli kutató szintén górcső alá veszi Antiphanészt, aki a távoli Észak-Európában tett látogatásairól számolt be, olyan helyekről, ahol annyira hideg volt, hogy a beszélgetések „belefagytak a levegőbe”. (Így persze a beszédet csak nyáron lehetett hallani, amikor felolvadtak a „szavak”.) Ugyancsak vizsgálat alá vonja Ni-Mheallaigh Hérodotoszt, „a történetírás atyját”, aki repülő kígyókról és óriási aranyásó hangyákról írt India kapcsán.
Dr. Ni-Mheallaigh szerint „irodalmi szempontból az antik világ fantasztikus írásai viszonylagosan felfedezetlennek számítanak”. Szerinte ezeknek a történeteknek az az érdekességük, hogy úgy készültek, mintha valódi utazásokról számolnának be, illetve komoly históriai szövegekről lenne szó.
Rajongtak az egzotikum iránt
A görögök rajongtak – a liverpooli tudós szerint – az egzotikus és ismeretlen világok iránt, és ezért több szerző valóban elutazott a távoli északra vagy keletre, hogy ezt a tudásszomjat kielégítse. Az általuk fellelt népek annyira különböztek a görögöktől, hogy az utazók szinte tényleg rákényszerültek arra, hogy még távolabbi és méginkább eltérő civilizációkat képzeljenek el.
Dr. Ni-Mheallaigh szerint a görögök kezdetben – úgy tűnik –, irtóztak attól, hogy tiszta kitalációkba merüljenek, így amikor fiktív történeteket adtak elő, akkor először még igyekeztek ezt olyan köntösbe burkolni, mintha igaz eseményekről beszélnének. Így például olyan írók, mint Ktésziasz, Antiphanész és Megathenész útinaplóként tálalták a fantasztikus „sztorikat”, áldokumentumokat gyártottak, „újrafelfedezett szövegeket” bányásztak elő (természetesen a képzeletükből) vagy addig ismeretlen, rejtélyes feliratokról tudósítottak.
Az első, aki elismerte, hogy hazudik
Lukianosz volt az első, aki tényleg elismerte, hogy amit írt, az nem igaz, és soha nem is fog előfordulni. Ilyen szempontból mérföldkő tehát a szíriai görög író munkássága, akinek stílusa is maradandónak bizonyult, hiszen már említettük az ironikus próza jelentőségét. Lukianosz egyébként mindezzel párhuzamosan alkalmazta azokat az eszközöket, amelyeket a mai sci-fi írók vetnek be, vagyis tényszerűen adja elő a kitalált eseményeket, és az olvasó így mindvégig megmaradhat hitében, hogy hátha mégiscsak igaz, amit Lukianosz leírt…
Lukianosz hatása a későbbi korokban is érvényesült, persze többnyire csak áttételesen. Közismert, hogy a híres csillagász, Johannes Kepler lefordította (görögről latinra) Lukianosz művét a XVII. század elején, majd maga is írt egy fantasztikus történetet egy űrutazásról, amelyet Somnium néven ismernek a filológusok. Kepler egy 1629-es levelében így írt barátjának: „Ha végül elüldöznének minket a Földről, könyvem hasznos útmutatóként szolgálhat arra, hogy miként telepedhetnek meg az emigránsok és a vándorok a Holdon”.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
