Meghalt Eörsi István

Az író fia csütörtökön az MTI-nek elmondta: édesapja, aki egy évig élt együtt a súlyos betegséggel, 74 éves korában hunyt el leukémiában.

Eörsi László szavai szerint édesapja ezalatt az egy év alatt folyamatosan dolgozott, mind külföldön Berlinben, mind Magyarországon, Kaposváron. Nyáron még Párizsban is járt, a betegsége az ősz folyamán hatalmasodott el rajta – emlékezett az író fia.

Elmondta, hogy a temetésről később intézkedik a család, de megjegyezte: “Édesapám nem volt temetőjáró típus”, ezért már korábban úgy kérte, hogy halála után hamvait szórják szét a temetőben.

„A halált egész más szemmel vagyok kénytelen nézni, mióta Leukémia kisasszonnyal vívok csatát. Mondjuk ki, a betegség más perspektíva. Bele kell erőltetnem magam.” – mondta Eörsi István nemrég egy irodalmi beszélgetésen.

Munkái és nyilatkozatai az utóbbi hónapokban e harcról szóltak, aminek a szörnyű vége persze nem volt kétséges. Az a legjellemzőbb Eörsi Istvánra, hogy alig akad az Interneten olyan életrajz, ami e szerteágazó életművet összefoglalja. Az irodalmi lapokon Eörsi, mint irodalmár (költő, író, műfordító), a filozófiai lapokon, mint neomarxista, lukácsista filozófus, a politikai lapokon, mint a demokratikus ellenzék kiemelkedő egyénisége, 56-os tevékenységéért bebörtönzött hős, az SZDSZ alapítója, és 2004-ig tagja szerepel. A legtöbb találat az éles, kritikus publicisztikáival és annak utóhatásaival (harag, per) foglalkozik.

1931-ben született Budapesten. Már gimnazista korában a marxista filozófia híve (Marx, Lukács György munkái hatottak rá), de nem lépett be a pártba. Az egyetemen magyar szakon végzett. 1953-ban jelent meg első kötete (Fiatal szemmel), egy évig az Árpád Gimnáziumban tanított, majd 1954-től a Szabad Ifjúság irodalmi mellékletének egyik szerkesztője. 1955-ben innen eltávolították egyik verse miatt. 1956-ig az Egyetemi Lapoknál szerkesztő. 1956-ban Lukács György aspiránsának jelölték, amikor kitört a forradalom. A Szabad Kossuth Rádió munkatársaként költeményeket, riportokat írt és az Igazság szerkesztőségében dolgozott. Az Élünk egyik szerkesztője volt, részt vett a röplapok sokszorosításában és a nőtüntetés szervezésében. Az Írószövetség Forradalmi Tanácsának megbízásából az Írószövetség és a Nagy-budapesti Központi Munkástanács összekötője. 1956. december 9-én letartóztatták, 1957 májusában elsőfokon 5 évre, szeptemberben jogerősen 8 évre ítélték. 1960. augusztus 20-án szabadult. 1962-ig nem publikálhatott. 1965-ben az Élet és Irodalom szerződéses munkatársa lett, majd 1977–1982 között a kaposvári Csiky Gergely Színház dramaturgja, azonban ellenzéki tevékenysége miatt (tiltakozó ívek aláírása, szamizdatirodalom) távozni kényszerült. 1983-tól három évig Berlinben élt, az NSZK-ban – saját rendezésében – bemutatták két darabját. 1989-től Kaposvárott ismét dramaturg. Ugyanebben az évben az SZDSZ Országos Tanácsának tagjává választották. A pártból 2004-ben lépett ki.