Élet-Stílus

Harold Pinter kapta az irodalmi Nobel-díjat

Harold Pinter brit író kapja idén az irodalmi Nobel-díjat - jelentette be csütörtökön kora délután a Svéd Királyi Tudományos Akadémia.

Mennyit ér a díj?

Minden díjazott az értékes szakmai elismerés mellett 10 millió svéd koronával, több mint 1 millió euróval, azaz mintegy 268 millió forinttal gazdagabban folytathatja pályafutását. Egy díjat egy évben legfeljebb három személy között oszthatnak meg: ekkor a díj és az ezzel járó összeg is megoszlik. Nem ritka, hogy egy-egy évben valamilyen területen nem adnak ki díjat. Ilyenkor az arra az évre szánt pénzösszeg is visszaszáll az alapítványra. Érdekes szabály, hogy elhunyt személy munkája nem díjazható.

Az akadémia kiemelte, hogy Pinter olyan író, aki színdarabjaiban feltárja a hétköznapok fecsegése alatt tátongó mélységeket, és behatol az elnyomás zárt térségeibe. Pinter nem ismeretlen a magyar közönség előtt: színdarabjai közül több szerepelt a hazai színházak műsorán.

Az irodalmi Nobel-díj kiosztását botrány előzte meg. A kitüntetést ugyanis az előző héten a többi díjjal együtt kellett volna átadni. Stockholmban az akadémia azonban bejelentette, hogy több időre van szükségük a díj elbírásához. Ezután hétfőn a 18 tagú svéd akadémia egyik tagja, Knut Ahnlund bejelentette, hogy lemond akadémiai tagságáról. Lemondását azzal indokolta, hogy így tiltakozik az ellen, hogy tavaly Elfriede Jelineknek ítélték az irodalmi Nobel-díjat.

Pinter alias David Baron

A hétfőn 75 éves Harold Pinter az angol kortárs drámairodalom egyik legnagyobb alakja. Egyes életrajzi adatok szerint portugál, mások szerint magyarországi zsidó származású családban született 1930. október 10-én Hacneyben, Kelet-London szomszédságában.


A második világháború idején kitelepítették Londonból, tizennégy évesen térhetett vissza otthonába. A középiskolás éveket követően a Royal Academy of Dramatic Art növendéke, de két év után csalódottan otthagyta, és színésznek állt. 1949 és 1960 között színészként dolgozott. 1950-ben kezdett verseket publikálni Harold Pinta néven.

Vonzódott az álnevekhez: később színpadra lépett még David Baronként is. Részmunkaidősként a BBC rádiójánál dolgozott. 1956-ban feleségül vette Vivien Merchantet, az ifjú tehetséges színésznőt, aki sok darabjában játszott a későbbiek folyamán, köztük Ruth-t a Hazatérés bemutatóján. Felesége 1983-ban hunyt el.

Ellenezte a beavatkozást Szerbiában és Irakban

Első drámáival (The Room, magyarul A szoba, The Dumb Waiter, Az étellift) 1957-ben jelentkezett. Első egész estés színdarabja, The Birthday Party (A születésnap) 1958-ban már a West Enden keltett feltűnést. 1959-ben került adásba A Slight Ache (Enyhe fájdalom) címmel első rádiójátéka. 1973 és 1983 között a National Theatre of London alkalmazásában áll, majd 1983-tól a United British Artist igazgatója. Politikai aktivista, a pacifizmus szószólója, fiatalon megtagadta a katonai szolgálatot, az utóbbi években ellenezte a NATO-beavatkozást Szerbiában és Irakban.


Pinter meglehetősen rossz véleménnyel van a mai brit politikai és közéletről. Az iraki háború előtti és alatti londoni tömegtüntetéseken – rendre visszatérő szófordulattal – a katonai fellépést előre megfontolt tömeggyilkosságnak, az Egyesült Államok kormányát „elmebeteg bűnözőknek” nevezte.


Nevét és aláírását adta ahhoz a – más neves közéleti személyiségek által szintén támogatott –, jelképes és a kezdeményezők által is tudott módon eleve kudarcra ítélt parlamenti felelősségre vonási eljáráshoz is, amely egy éve indult Tony Blair ellen, azon a címen, hogy a brit miniszterelnök félrevezető indokokkal vitte háborúba az országot Irak ellen.


2002-ben az angol királynő lovaggá ütötte. A mai napig aktív művész az utóbbi években gégerákjával borzolta rajongói kedélyét, amit végül sikeresen leküzdött.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik