Ennél is nagyobb arányú licitemelkedést ért el Török Sophie portréja (850 ezerről emelkedett 2,4 millió forintig), illetve a Muskátlis csendélet (1,2 millióról 3,4 millióig). Az aukció többi sztárdarabjánál már óvatosabbak voltak a gyűjtők: Patkó Károly 2,8, illetve 3,2 millió forintról indított festményeire vagy Farkas István korai férfiportréjára (3,2 millió forint) egyáltalán nem volt jelentkező, és Farkas Anyai szeretet című képe is csak kikiáltási áron, 4,8 millió forintért talált gazdára – számolt be az eseményről a Világgazdaság.
- 12:35 Teljes útzár van az M3-as autópálya hajdú-bihari szakaszán
- 12:27 Elbocsátott hetven embert a palesztinokat segélyező UNRWA, mert azok Izrael szerint kapcsolatban állnak a Hamásszal
- 12:19 Menekülttáborban született az ausztrálok gólszerzője, aki több szempontból is történelmet írt
- 12:02 Ferencz Orsolya: A kongresszus előtt néhány órával kaptuk meg a lényegesen újraírt, szavazásra bocsátani kívánt alapszabály tervezetét
- 11:58 Időjárás: szupercellák alakulhatnak ki, nem kizárt a piros riasztás sem
- 11:37 130 métert zuhant, meghalt egy 22 éves hegymászó Németországban
- 11:35 Valódi reformokat végrehajtó politikai kormányt szeretne az új román kormányfőjelölt
- 11:05 Paradicsomcsók, bárányhús-installáció és tüntetésrakéták a hét képein
- 10:58 Megőrül az internet a dermesztő megjelenésű török szurkolóért
- 10:37 Az Európai Bizottság kiszámolta, mekkora a hatása a helyreállítási alapnak
- 10:35 Nagy-Britannia feltartóztatott egy orosz tartályhajót, ami az orosz árnyékflotta tagjaként nyersolajat szállított
- 10:09 „Úristen, minket most lecserélnek?” – így érdemes az AI korában manőverezni a munkaerőpiacon
- 10:09 A Könyvhéten mutatkozott be Kele János könyve, a Futball/Hatalom
- 10:06 Borbély Alexandra Nagy Ervinről: Nem akar rendes lenni, most viszont annak kell lennie
- 09:57 Az ország egyik legnagyobb csukáját fogták ki Miskolc közelében
- 03:55 Közleményt adott ki a FIFA a vitatott vb-gól miatt
- 08:01 Fradi-csatár a pályán, máris magyarázkodni kényszerült a FIFA – ez történt a vb harmadik játéknapján
- 09:41 Telex: Feldarabolhatják a TEK-et
- 12:02 Ferencz Orsolya: A kongresszus előtt néhány órával kaptuk meg a lényegesen újraírt, szavazásra bocsátani kívánt alapszabály tervezetét
- 08:04 Török Gábor: Az elszámoltatás nem lehet négy évre szóló politikai termék
- 07:36 „Riadalomra adhatott okot” – megszólalt a MOMkult a nézőtér süllyedése és Mucsi Zoltán elmaradt előadása kapcsán
- 08:04 80 éves lett Donald Trump: nem minden születésnapi köszöntést tesz zsebre az amerikai elnök
- 07:30 Svájcban arról szavaznak, maximalizálják-e 10 millió főben az ország népességét
- 05:53 Felsültek a törökök, Ausztrália megfricskázta Güleréket
- 06:23 Trump: Vasárnap aláírjuk a megállapodást Iránnal, utána azonnal megnyílik a Hormuzi-szoros
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
