Élet-Stílus

Nagy Könyv: az Egri csillagok a kedvenc

A Nagy Könyv versenyben a legtöbben az Egri csillagokat választották kedvencüknek. Egy júliusi felmérés szerint a magyarok mintegy ötöde számít gyakori könyvolvasónak, 7 százaléka azonban a nyertes 12 könyv közül egyet sem olvasott.

A Marketing Centrum július eleji kutatásából az is kiderült, hogy a listáról a legtöbben a Pál utcai fiúkat olvasták, honfitársaink hét százaléka pedig még a listán szereplő kötelező olvasmányokat sem olvasta el. Mindemellett a magyarok négy százaléka azt állította, hogy szavazatot egy-egy műre a Nagy Könyv versenyen.

A magyarok mintegy ötöde számít gyakori könyvolvasónak: ennyien állították hogy naponta, vagy hetente többször is olvasnak könyveket, regényeket, ám honfitársaink kétharmada legfeljebb csak havonta, vagy annál is ritkábban szokott könyvet venni kezébe. Nem túl meglepően a budapestiek, az iskolázottabbak és a nők számítanak gyakoribb olvasóknak.

A megkérdezettek hét százaléka vallotta be, hogy a Nagy Könyv verseny legkedveltebb 12 könyve közül egyetlenegyet sem olvasott, és három százalékuk állította, hogy 11-12 művet is elolvasott a listáról. A nők ebben a tekintetben is megelőzik a férfiakat: a gyengébbik nemhez tartozók átlagosan hat, míg a férfiak csak öt könyvet olvastak a 12 legnépszerűbb közül.

A legtöbben természetesen a kötelező olvasmánynak számító Pál utcai fiúkat és az Egri csillagokat olvasták, de a Tüskevár, A kis herceg és Micimackó című könyveket is sokan forgatták. A legkevesebben George Orwell művét, az 1984-et olvasták. A nők szinte mindegyik könyvet nagyobb arányban vették kezükbe, de az igazi nemi szakadékot Szabó Magda Abigél című könyve jelenti: a férfiak körülbelül harmada, a nőknek viszont 60 százaléka állította, hogy végigrágta magát Vitay Georgina leánynevelő intézeti életén. Az újabban filmsikerek alapjául szolgáló Gyűrűk Ura és Harry Potter könyveket inkább a fiatalabb korosztályok olvasták, míg Bulgakov művét, a Mester és Margaritát jellemzően a 45-59 évesek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik