A közelmúltban látogatást tettem a város egyik legpatinásabb színházába, s egy igazán autentikus indiai darabot, a West Side Storyt néztem meg két német lány, egy német srác és egy iráni lány társaságában. A színház nagyon hasonlított a salgótarjáni művelődési házra, és az előadás is egészen döbbenetes volt.
A díszlet igényes, de a színjátszás elképesztően amatőr, a dalok jelentős része magnóról szólt, s a közönség (ahogyan ez itt szokás), végig hangoskodott, evett, mobilozott. Számomra a darab csúcspontja volt, mikor a férfi főhős elkiabálja magát párjához fűződő magasztos szerelmére utalva: „We are untouchables” (kezdő angolosoknak: Érinthetetlenek vagyunk).
Az este legizgalmasabb pillanata volt találkozásom az első helyi elefánttal! Épp az utcán kóborolt, még szerencse, hogy nem lépett rá a riksámra!
Örültek, hogy hallhattak Magyarországról
Elkezdődött a suli is. Mármint nekem. Merthogy a többieknek július végén, s már túl vannak az első (nevezzük így) negyedéves vizsgákon. Kicsit húzósnak tűnik, a következő két hétben le kell tennem ezeket a vizsgákat, s ezzel párhuzamosan a második negyedéves vizsgákat is! Az órarendem egyébként nem túl megterhelő, az órák színvonala és újdonságtartalma változó. A kedvencem: Dél-Ázsia politikai fejlődése, melyet választható tantárgyként vettem fel. Négyen vagyunk a tanár irodájában, aki egy nagyon intelligensnek tűnő kedves emberke. (Bár lehet, hogy csak azért tartom intelligensnek, mert az indiaiakra jellemző kiejtése miatt a felét nem értem annak, amit mond… így könnyű lesz levizsgázni.)
Az osztálytársak kedvesek, persze a környéken sincs rajtam kívül fehér ember. Már meg is tartottam első kiselőadásomat Magyarország politikai és társadalmi fejlődéséről – hatalmas sikerem volt! Legalább akkora, mint mikor az óra közben (a magam amúgy sem túlságosan diszkrét módján) egyszerűen kifújtam az orromat.
Nem mondom, ilyenkor néha a tarjáni főiskolán is megállt egy pillanatra a tanár, hogy utánanézzen a zajforrásnak, de az itteni reakció egész meglepő volt. Nem tudom, hogy az indiaiak körében mit jelent, ha valaki kifújja az orrát, de az egész osztály olyan röhögésben tört ki, hogy a tanár csak harmadjára tudta folytatni az órát, úgy potyogtak a könnyei… Hát valljuk be férfiasan, én nem tudtam mást csinálni, mint vigyorogni bambán. 
Etióp csirke – a gasztronómiai fesztivál csúcsa
Az igazi izgalmak egyébként a hétvégére maradtak: a fiú- és a lánykollégium együtt rendezett kétnapos fesztivált. A szombati nap a közös sportolás jegyében telt, és én nagyon jól mulattam. Az amerikai srác minden erejét beleadva próbálta megértetni az ázsiai és afrikai srácokkal a röplabda nem túl bonyolult szabályait, ám azok összevissza kiabáltak, és magasról tettek a szabályokra. Később körénk gyűltek krikettező arcok is, és az egész olyan volt, mint amikor Robin Williams a Jó reggelt Vietnam című filmben baseballozni tanítja a helyieket.
A csúcs aztán a vasárnap volt. Az első program gasztronómiai fesztivál: egy tucat nemzet fiataljai és öregjei készítettek mindenfele furcsa színű és szagú kaját, színes népviseletbe öltözve Zambiától Mongóliáig, Iraktól Japánig. Én kihasználtam az alkalmat, és megpróbáltam annyi húst magamhoz venni, amennyit csak lehetett. Sajnos így sem tudtam elkerülni egy-két borzalmasan rossz falatot, de a többség ehető volt, és ki kell emelnem az etióp csirkét, mely nagyon hasonlított a hazai ízekre. Hazánknál maradva, a két koli lakói sajnos nem kóstolhatták meg a magyar ízeket, mivel az otthonról rendelt egy tálca konzerv sárgaborsó-főzelék nem érkezett meg idejében.
|
Kulturális sokk
Azt est vége fergetegesre sikerült: utolsó előadóként konferálták fel a koli takarító és mindenes brigádját! Eszméletlenül aranyosak voltak, ahogyan egy hirtelen ötlettől vezérelve berakattak valami nagyon népszerű indiai számot, és tök spontán elkezdtek rá táncolni – nekünk! Az előadás tetőpontja volt, mikor táncra perdült a 120 centis biztonsági őr is. Ekkorra már olyan őrjöngés tört ki, hogy egy pillanat alatt mindenki táncolni kezdett, s a jól megszervezett mulatság igazi extázisba torkollott – kicsit olyan volt, mint az Esküvő monszun idején című filmben, de mindenképp óriási élmény, ahogy közel száz indiai/ázsiai a szabad ég alatt nekiáll táncolni olyan lelkesedéssel és dinamizmussal, ahogyan azt nehéz elképzelni.
2003. október
A következő rész:
