Bródy János már a múlt héten jelezte a FigyelőNet olvasóinak, hogy a legendás darab számtalan feldolgozása közül ez lehet a legszínvonalasabb. Már csak azért is, mert most először vannak olyan színpad- és hangtechnikai feltételek, hogy az énekesek élőben adhatják elő a dalokat. A zenekar azonban most sem játszik élőben. Rosta Mária producer szerint az Aréna adottságai nem teszik lehetővé, hogy megszólaljon egy 54 tagú klasszikus-, egy hattagú rockzenekar és négy különböző népi hangszer. Sokat sejtetően azért hozzátette: Szegeden viszont előbb-utóbb lehet hogy ez is megvalósul.
“Nem hátrálok meg a harc elől” (Gáti András fotógalériája)
A hétfői jelmezes főpróbán némi ízelítőt kaphattunk Szikora Jánosék elgondolásából. Elsőként a látvány nyűgözte le a Papp László Sportarénába belépőket. Az óriásszínpadot egy, a zsámbéki templomromra emlékeztető hatalmas építmény uralja. Mint később kiderült, ez egy forgó díszlet, ez lesz többek között a királyi palota is. A jobbszélen egy domb magasodik, mögötte egy kiszáradt fa. Csikós Attila díszletét a fények különösen hatásossá teszik, pedig még el sem kezdődött a próba…
Minden jegy elkelt
Először Rosta Mária producer büszkélkedéseit hallgatjuk meg a várható nézőszámról: a három nap alatt 36 ezer embert várnak az Arénába. Mind a három előadáson (főpróba, plusz a két „normál”) telt ház lesz, minden jegy elkelt. Hogy ez a felfokozott érdeklődés a legendás darab máig tartó varázsának, vagy a jól kigondolt televíziós műsornak és a profi marketingnek köszönhető, nem tudni, de ez nem is lényeges. Tény, hogy a Magyar Televízióban egy éve indult egy – amolyan megasztárszerű – tehetségkutató verseny, amelynek a tétje az volt, ki játszhatja el az István, a király főbb szerepeit 2008-ban. A vetélkedőre 1650-en jelentkeztek, ezek közül 850-et hallgatott meg a zsűri (és képernyőn keresztül az ország).
Nézzen bele az Társulat előadásába:
A nem egészen tisztázott versenyszabályok szerint végül a közönség és a neves színházi szakemberekből álló zsűri kiválasztotta a 22 szereplőt, s ezek közül a nyolc főszereplőt. Emlékezetes adás volt, amikor Réka kiválasztásánál Szikora János megvétózta a zsűri döntését, és kisebbségi véleményével is ragaszkodott az általa elképzelt szereplőhöz. Ezen még a műsorvezető is meglepődött, és országos felzúdulás volt az ügyből. Szikora – és a műsor producerei – úgy magyarázták el a dolgot, hogy a rendező végső felelőssége a megfelelő színész kiválasztása. Ebben persze igazuk van, és valószínűleg jó is így (kivételes kisugárzása van Herczeg Flórának, erről a próbán meggyőződhettünk), de sokak szerint jó lett volna előre tisztázni a szabályokat.
Intrika, furkálás, társulat
A hétfői jelmezes próbán a szereplők egyetértettek abban, hogy már túl vannak a vetélkedés megpróbáltatásain, és az egy év alatt igazi társulattá kovácsolódtak. Rosta Mária elmondása szerint abból is látszik, hogy volt már köztük „rivalizálás, féltékenység, furkálás, intrikálás, sírógörcsök és egyebek”, akárcsak egy ötven éve együttdolgozó társulatnál. A producer asszony reméli persze, hogy nemcsak ettől lett „társulat a Társulat”, hanem a produkció minőségéből is látszik majd az összeszokottság.
“Mondd, te kit választanál?” (Gáti András fotógalériája)
Rosta kiemelte, hogy fellép – csakúgy, mint az 1983-as előadáson – a két szerző, Szörényi Levente és Bródy János is. A rendezői koncepció szerint ezzel hitelesítik a Társulatot, ezzel ismerik el, hogy az új szereposztás az 1983-as előadással egyenrangú csapatot alkot.
—-Drámaibb, filmszerűbb—-
Ha már a rendezői koncepcióról esett szó, mikrofont ragadott Szikora János is, aki elmondta, hogy az eddigi feldolgozásoknál sokkal dinamikusabb, drámaibb, színház- és filmszerűbb előadást gondolt el, amely a látványra és a drámai elemekre egyaránt épít. A rendező szerint „a történet szereplőiről, mint emberekről is meglepő mozzanatok derülnek majd ki”. Szikora már korábban többször hangsúlyozta, hogy nincs értelme a mostani szereplőket a legendás 25 évvel ezelőtti szereplőkhöz hasonlítani (ebben Bródy is egyetért). Most inkább csak dicsérte a fiatalokat, akik az egyhónapos, intenzív (napi 16 órát jelentő) próbaperiódus alatt sok pozitív meglepetést okoztak neki profikat megszégyenítő ambícióikkal, energiájukkal, tehetségükkel és lelkesedésükkel.
A mostani produkció költségvetéséről Rosta Mária elmondta, hogy „Aréna-nagyságrendű büdzséről van szó”. Konkrétan közel negyedmilliárd forintba került a színpadi látvány, a hangtechnika, az Aréna-bérlés, a marketing és a többi költség. A budapesti három telt házas előadás után viszont a produkció Szegeden is látható lesz ötször, valamint előadják több stadionban is, így Egerben, Debrecenben és Komáromban. Októbertől pedig a kaposvári színház repertoárdarabjaként még idén 20-szor színpadra kerül a somogyi megyeszékhelyen. Mindemellett terveznek egy csíkszeredai bemutatót is.
Új nyitány, fehér Szörényi
Miután mindezt megtudtuk, a Társulat bemutatta a sajtó képviselőinek a darab első húsz percét. A tényleg lenyűgöző díszletek között – egyelőre a kisebb hanghibákat leszámítva – kitűnő hangminőségben szólaltak meg az újrafeljátszott dalok. Meglepetésre egy újabb nyitányt álmodott a rendező a darab elé. Klasszikus zenére beözönlöttek a pogány ruhát viselő fiatalok a színpadra, akik különböző jelmezeket táncoltak körül. A gigatánckar legalább 80-100 főt jelentett, akik között a későbbi főszereplők civil ruhában vegyültek el, s a táncprodukció végére jelmezeket választottak maguknak. (Kicsit a Jézus Krisztus Szupersztár filmfeldolgozásának az eleje jutott itt eszünkbe, ahol szintén még civilben osztják ki a buszról a jelmezeket, kellékeket a szereplőknek.)
“Nem kell olyan Isten, aki nem tud magyarul” (Gáti András fotógalériája)
Csak ezután tűnik fel a színpad jobb hátsó részén emelkedő domb tetején Szörényi Levente. Egy szál gitárral kezd bele a „Mondd, te kit választanál?”-ba, a tánckar felnéz a tiszta fehérben kicsit teátrálisan pompázó zeneszerzőre, és együtt énekli vele a refrént. Most is „oly nehéz a választás”, de ekkor már lent van Szörényi, és a már tárgyalt rendezői koncepció szerint a Társulat tagjai körében fejezi be a nyitányt. (Hitelesít.)
Nem hiányzik Vikidál
Tényleg érezni a Szikora-féle elképzelésekhez hűen, hogy itt egy dinamikus, sodró lendületű produkcióról van szó. Mindig történik valami a színpadon, hol a páncélos katonák kényszerítik térdre látványosan a lázadókat, hol a papok vonulnak be hatalmas keresztekkel, de mindig „belakják” a történések az óriásszínpadot.
És igaza volt a szereplők kiválogatóinak. Egy pillanatig sem keresem Feke Pál Istvánjában Varga Miklóst, vagy Vadkerti Imre Koppányában Vikidál Gyulát. Két profi énekes-színész áll ki itt magabiztosan a színpadra. A megfelelő helyeken hangsúlyoznak, lépnek be, hallgatnak el, satöbbi. A kitűnően szóló zenei alapra megbízhatóan, érzelemmel telítve énekelnek.
Viccesek a főurak, zseniális a táncuk a Gyarló az emberben. Rékáról már szóltunk: gyönyörű hangon, mágikus kisugárzással próbálna békíteni. De Laborcék pogója verhetetlennek tűnik: „Nem kell olyan Isten!”. Az István-Koppány duóban Géza temetése után már egyértelműen látszik, hogy színészileg és a drámaiságot tekintve is valóban sokkal erőteljesebb feldolgozás készül, mint eddig bármikor.
Még néznénk, hallgatnánk a darabot, de a kegyetlen rendező tíz perc szünetet rendel el, majd újrakezdik a próbát a Géza-temetéstől. Ezt már nem várjuk meg, kifelé két páncélos között osonunk, az Aréna előtt pogányok és magyarok együtt cigiznek. Készülnek valamire. Együtt.
