Élet-Stílus

Három letartóztatás a lengyel korrupciós ügyben

A helyi rendőrség szerdán három személyt letartóztatott annak gyanújával, hogy részt vettek a lengyel labdarúgás legnagyobb korrupciós botrányában.

A wroclawi rendőrség tájékoztatása szerint a két klubvezetőt és egy edzőt vesztegetéssel vádolják, állítólag 2003 és 2006 között összesen 100 ezer zlotyt (7,296 millió forint) fizettek mérkőzések manipulálására. További részletekkel nem szolgáltak a hivatalos szervek.

Az ügyészség 2005-ben indított nyomozást a korrupciós botrányban, melynek során eddig 153 személy ellen emelt vádat. A lengyel szövetség (PZPN) több tagja, illetve játékosok, klubvezetők, edzők és játékvezetők is vannak a gyanúsítottak között.

A korrupciós ügy kapcsán a sportminiszter múlt hétfőn visszahívta a PZPN teljes vezérkarát, és ideiglenesen felügyelőbiztost nevezett ki a szervezet élére, mert törvénytelennek ítélte meg a szövetség működését, amely szerinte nem tett meg mindent az ügy felszámolásáért.

A lengyel kormány azonban most hétfőn a FIFA (nemzetközi szövetség) nyomására ígéretet tett a felügyelőbiztos visszahívására, és beleegyezett, hogy a PZPN október 31-én esedékes tisztújító közgyűléséig a korábbi vezetés irányítsa a szervezetet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik