A tunéziaiak meglepték a franciákat, a 30. percben előnybe kerültek, midőn Issam Jemaa egy hazai beadás után elcsente a labdát, megtáncoltatta a védőjét, majd éles szögből – a kapus lábai között – a rövid, azaz a jobb alsó sarokba lőtt.
Ezután Thierry Henry csapatkapitányhoz méltóan a „hátára vette”, és két villanással a győzelem útjára terelte a francia csapatot. A 40. percben a saját térfélen szerzett labdát, s mint akit puskából lőttek ki, elindult a kapu felé. A tizenhatos előterében összejátszott Yoann Gourcuffal, majd a visszakapott labdát 17 méterről, kapásból a kapu bal felső sarkába lőtte.
Francia gólöröm (MTI/EPA)
A 48. percben újra őt ünnepelték a társak, miután egy formás támadás végén közelről a kapu közepébe gurított, és ezzel a 107. válogatott találkozóján a 48. gólját szerezte. A pontot az i-re csatártársa, Karim Benzema tette fel 58. percben: egy védelmi hiba után 16 méterről küldte a labdát a bal felsőbe.
A franciák végül simán nyertek, a vb-selejtezős csoportjukban azonban nem remekelnek, három meccsen négy pontot szereztek, éppen ezért szerdán összeül a szövetség vezetősége, hogy döntsön a szakvezető, Raymond Domenech további sorsáról.
„Én csak amiatt aggódom, ami a pályán történik. S mit érzek most? Azt, hogy szívesen innék egy pohár sört” – válaszolta a jelenlegi szövetségi kapitány arra az újságírói kérdésre, hogy aggódik-e az állásáért.
Barátságos mérkőzés:
Franciaország-Tunézia 3-1 (1-1)
Gól: Henry (40., 48.), Benzema (58.), illetve Jemaa (30.)
Ha kifütyülik a Himnuszt, le kell fújni a meccset
Francois Fillon francia kormányfő szerint nem kellene lejátszani azokat a mérkőzéseket, melyeken a szurkolók kifütyülik a rivális csapat himnuszát. A miniszterelnök a Tunézia elleni keddi találkozó előtti eset miatt emelte fel hangját. A vendégszurkolók ugyanis durván kifütyülték a Marseillaise-t. Hasonló füttykoncert volt a franciák 2001-es Algéria, illetve a tavalyi Marokkó elleni mérkőzésén is.