Az argentin csapat Chilében szenvedett vereséget, megérdemelten, miután a hazaiak lényegesen jobban játszottak riválisuknál.
Az egykori argentin szövetségi kapitány, Marcelo Bielsa által felkészített hazaiak fantáziadús játékkal lepték meg a vendégeket, akik az eltiltott Riquelme hiányában nem tudtak kibontakozni.
A mérkőzés egyetlen találata a 36. percben született: ekkor a jobb oldalon elfutó Medel kanyarintása után a középen egyedül hagyott Orellana helyezett az argentin hálóba. Chile 35 esztendő után tudta legyőzni az Albicelestét, ennek megfelelően Alfio Basile méltatta a chileiek játékát.
Medel és Agüero párharca – a chileiek örülhettek (afa.org)
Az argentin kapitány bevallása szerint még nem látta ilyen jól futballozni a szomszéd ország csapatát.
„Még nem láttam így játszani a chileieket. Rendkívül sokat mozogtak labda nélkül is, olykor az volt az érzésem, a mi tizenegy játékosunkkal szemben tizenöt futballista veszi fel a harcot. Rendre meggátolták a labdakihozatalunkat, és hiába reméltük, hogy a második félidőre esetleg elfáradnak.”
A Dunga irányította brazilok teljesítménye is gyengére sikeredett az eddig visszafogott teljesítményt mutató kolumbiai válogatottal szemben.
A gólnélküli döntetlennel zárult meccsről mindennél többet mond, hogy a hazai szurkolók kifütyülték kedvenceiket, a szakvezetőt szidták és többségük már a lefújás előtt hazaindult.
Brazília a Bolívia és Argentína elleni hazai 0-0 után tehát Kolumbiát sem tudta legyőzni otthonában. A csoportot vezető Paraguay ellenben ismét győzött, ezúttal Peru együttese ellen, s 10 forduló után már hat ponttal vezet a botlásaik ellenére is második brazilok előtt. A peruiak ellen a sérült Santa Cruzt helyettesítő Benitez talált a kapuba.
Vb-selejtezők, dél-amerikai zóna
10. forduló:
Chile-Argentína 1-0 (1-0)
Gól: Orellana (35.)
Brazília-Kolumbia 0-0
Venezuela-Ecuador 3-1 (0-1)
Gól: Maldonado (48.), Moreno (57.), Arango (67.) illetve Arboleda (11.)
Korábban játszották:
Paraguay-Peru 1-0 (0-0)
Gól: Benitez (82.)
Bolívia-Uruguay 2-2 (2-0)
Gól: Martins (15., 42.) ill. Bueno (63.), Abreu (88.)
Az állás:
1. Paraguay 23 pont/10 mérkőzés, 2. Brazília 17/10, 3. Argentína 16/10 (13-7), 4. Chile 16/10 (14-13), 5. Uruguay 13/10, 6. Ecuador 12/10, 7. Kolumbia 11/10, 8. Venezuela 10/10, 9. Bolívia 9/10, 10. Peru 7/10