Élet-Stílus

Eb-ezüstérmes a női tőrcsapat

Ezüstérmet szerzett a Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella, Ujlaky Virginie összeállítású tőrcsapat a kijevi vívó-Európa-bajnokságon.

A címvédő magyarok a németek (21-20) és a lengyelek (42-34) legyőzésével jutottak el a döntőig, ahol egy tussal, 31-30-ra kaptak ki az oroszoktól. Tavaly, Gentben is ez a két válogatott találkozott egymással, akkor a magyarok 45-31-re győztek.

Ezúttal az oroszok kezdtek jobban. Varga ugyan még 3-3-mal zárta az első szakaszt, ám ezt követően előbb Nyikisina verte három tus különbséggel a délelőtt remeklő Ujlakyt, majd Knapek Edina ért el egy találattal kevesebbet riválisánál. Így az első három asszót követően az orosz csapat 10-6-ra vezetett.

A negyedik párharcot jól kezdte Varga, gyorsan el is helyezett két találatot Nyikisinán, de aztán ismét sorozatos orosz találatok következtek. Varga végül 16-12-es orosz vezetésnél adta át a helyet a páston Knapeknek, aki Bojkóval szemben képtelen volt csökkenteni a különbséget, így az ötödik mérkőzés után továbbra is négy tussal vezetett az orosz csapat.

Ismét Ujlakyn volt a sor, hogy faragjon valamit a hátrányból. Ez sikerült is neki, 7-3-ra verte ellenfelét, így a hatodik asszó után minden kezdődhetett elölről, ugyanis 22-22 volt az állás.

Az oroszokkal nem bírt a női tőrcsapat (MTI)

Az oroszokkal nem bírt a női tőrcsapat (MTI)

Bernát Zoltán szövetségi kapitány ekkor vetette be a csere Mohamed Aidát, akinek minden rutinjára szükség volt Nyikisina ellen. Mohamed igyekezett magától távol tartani az ellenfelét, majd több mint két perces altatást követően bevitt egy találatot, miközben az orosz csupa érvénytelent szúrt.

Mohamendnek ez az egyetlen találata jelentette a magyar válogatott 23-22-es vezetését két asszóval a befejezés előtt. A nyolcadikban Csanyajeva két tussal villámgyorsan az oroszokat jutatta vezetéshez (23-24), de a végére Varga 4-4-re alakította a párharcot, így Ujlaky-Bojko összecsapás előtt még mindig a magyarok vezettek – méghozzá 27-26-ra.

A záróütközetben Ujlaky az utolsó fél percben nem bírta el az idegi terhet, sé bár mindent megpróbált, végül is Bojko nagyobb rutinja döntött – így az orosz lányok diadalmaskodtak.

Nyilatkozatok

Knapek Edina:
„Picit szomorúak vagyunk az elvesztett döntő miatt, ugyanakkor ez az ezüstérem arra mindenképpen jó, hogy a következő egy hónapban még többet dolgozzunk, hiszen a csapatnak a pekingi olimpián kell a legjobban szerepelnie. Ahhoz képest, hogy a reggeli első mérkőzésen majdnem kikaptunk a németektől, nagyon szép eredmény ez. Szeretném, ha Pekingben mi nyernék, már abban az esetben, ha az olimpián összekerülünk az oroszokkal.”

Bernát Zoltán szövetségi kapitány:
„Jól vívtak a lányok, Ujlaky igazi csapatembernek bizonyult, nem véletlenül cseréltem őt be a reggeli, németek elleni negyeddöntőben. Most hazamegyünk és folytatjuk a felkészülést a pekingi olimpiára, hiszem, hogy az elvégzett rengeteg munka gyümölcse Kínában érik majd be.”

Hetedik a férfi kardcsapat

A női tőr után férfi kardban is orosz siker született a kijevi vívó Európa-bajnokság csapatversenyeinek első napján. A Nemcsik Zsolt, Decsi Tamás, Szilágyi Áron, Lontay Balázs összetételű magyar válogatott a hetedik helyen végzett. A mieink a negyeddöntőben 45-35-re kikaptak a románoktól, majd a helyosztó során az ukránokkal sem bírtak (40-45), a hetedik helyért ugyanakkor 45-38-ra legyőzték Németországot.

Eredmények

Ajánlott videó

Olvasói sztorik