Tavaly a Bundesliga egyik meglepetéscsapatának a vezéregyénisége volt Hajnal Tamás. Az újonc Karlsruhe részben a magyar válogatott középpályás remeklésének köszönhetően könnyedén bennmaradt az élvonalban, sokáig még a nemzetközi szereplést érő helyekért is versenyben volt a csapat.
Hajnalt a Bundesliga legjobb középpályásai között tartották számon, így nem csoda, hogy már évközben megállapodott a Borussia Dortmund vezetőivel.
A 27 éves játékos azonban a jelek szerint nem érzi jól magát új csapatánál. A Bild információi szerint Hajnal azért áll vitában Jürgen Klopp vezetőedzővel, mert a szintén nyáron érkezett szakember nem a megbeszélt poszton szerepelteti.
„Azzal az ígérettel szerződtették, hogy tízesként irányító középpályást játszik, csak ezért írt alá. Ehelyett Klopp védekező középpályásként szerepelteti, pedig a 168 centijével esélye sincs elfejelni a labdákat” – jelentette ki Marc Wilmots, a legutóbbi bajnokin be sem állított Hajnal menedzsere.
A 70-szeres belga válogatott Wilmots hozzátette: ha nem változik a helyzet, mindkét fél számára a szakítás lenne a legjobb megoldás.