Gazdaság

SZERENCSEJÁTÉK RT. – Telefonsteksz

Magyarországon még újdonságnak számító értékesítési lehetőséggel bővíti kínálatát a Szerencsejáték Rt.: mostantól telefonon is feladhatják tippjeiket a fogadók, akik utólag, bankszámlájukról fizethetik ki a fogadás összegét.

Robogó vonathoz kapcsolt újabb kocsit a Szerencsejáték Rt. A cég ugyanis tavaly folytatta termékbővítő lépéseit, aminek eredményeként – döntően az újdonságnak számító kenó és a telemázli forgalmára alapozva – árbevételét 22,4-ről 29 milliárdra bővítette, miközben adózás előtti eredménye 2-ről 3 milliárd fölé nőtt. A cég most nem újabb játékot, hanem új értékesítési formát vezet be, amikor a Matávval kötött szerződés alapján elindítja telefonos fogadásos rendszerét. Az rt. azt reméli, hogy a kényelmes fogadási lehetőség olyan ügyfeleket is játékra csábít majd, akik eddig lakóhelyük közelében nem találtak kirendeltséget, és ezért nem próbálták ki a szerencséjüket.

Az új szolgáltatás igénybevételéhez a fogadónak egy bankkártyára és egy tone üzemmódú telefonra van szüksége. Ha ezek a feltételek adottak, akkor először szerződést kell kötnie a Szerencsejáték Rt.-vel, amelyben feljogosítja arra, hogy a fogadás összegét a cég lehívhassa a számlájáról. Ezek után a fogadó egy automata segítségével telefonon feladhatja tippjeit, amelynek a számítógép ugyanolyan azonosítójelet ad, mintha a fogadóirodában található on-line gépen regisztrálták volna a játékát. A fogadó telefonon vissza is kérdezheti, hogy a gép rögzítette-e a tippeket.

Egyelőre az ötös és hatos lottóra, a jokerre, a totóra és a góltotóra terjesztik ki az új fogadási lehetőséget, de később a kenó is sorra kerülhet. Az új lehetőség egyelőre csak az OTP-kártya tulajdonosai előtt áll nyitva, ám a tárgyalások már más pénzintézetekkel is megkezdődtek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik