Szinte már közhely, hogy a kis- és középvállalkozások hátrányban vannak a különféle – beruházást, forgóeszköz-vásárlást lehetővé tevő – finanszírozási lehetőségekért folyó versenyben. Az általában 300 főnél kevesebbet foglalkoztató vállalatok folyamatos tőkeínségben szenvednek, beruházásaik zömét mégis kénytelenek saját forrásból előteremteni. A pénzintézetek hitelforrásai – a szigorú kockázatelbírálási és minősítési előírások miatt – jószerivel elérhetetlenek, ráadásul a vállalkozások által leginkább igényelt közép- és hosszú lejáratú hitelkonstrukciókból alig-alig található a piacon.
Ezek a tények a kormányzat előtt sem ismeretlenek, és a hivatalos szervek időről időre nekilódulnak a probléma adminisztratív megoldásának. Az elmúlt évek során számos koncepció, kedvezményes kamatozású hitelkonstrukció, vállalkozásokat támogató alapítvány, állami pénzalap jött létre, amelyek – ha a gondokat megoldani nem is tudták – legalább valamelyest bővítették a kis- és középvállalkozások számára rendelkezésre álló forrásokat.
A kimutatások szerint ma a támogatások egyik fő formáját a kedvezményes hitelkonstrukciók jelentik. Az eddig több mint 140 milliárd forint összegű hitelkihelyezés számos konstrukció között oszlik meg. Ezek némelyike kizárólag a kisvállalkozásokat segíti, míg mások általános vállalkozásösztönző hatásúak. Legtöbbjük a jegybanki kamathoz igazodó kamatkedvezményt, illetve MNB refinanszírozási lehetőséget kínál. A hitelek kedvezményét egyes esetekben a jegybank kedvező kamatozású refinanszírozása, közvetlen költségvetési támogatás, illetve – külföldi források esetében – devizabetét-csere konstrukció teszi lehetővé. (Lásd erről bővebben Hitel-rengeteg című írásunkat és táblázatunkat!)
Egyre fontosabb szerepet játszanak a vállalkozások támogatásában a különféle garanciális intézmények is. Az 1992-ben alapított Hitelgarancia Rt. például eddig mintegy 30 milliárd forintnyi kölcsön felvételét segítette elő azzal, hogy 70 százalékos költségvetési viszontgarancia mellett odaállt az életképesnek ítélt kis- és (300 főnél kevesebbet foglalkoztató) középvállalkozások mögé. Idén a társaság újabb – e kört támogató – kedvezményeket vezet be szolgáltatásai közé (Figyelő, 1997/3. szám), mintegy intézményes lehetőséget teremtve a kormány e szektort felkaroló intézkedéseihez.
Hasonló súlya lehet az úgynevezett kockázati tőkének is, ám az ilyen tevékenység ma még csak gyerekcipőben jár. Az életképes, ám tőkeszegény vállalkozásokban tulajdonrészt szerző pénzügyi alapok zöme külföldi befektetők pénzét igyekszik “fialtatni”. Hazai kezdeményezésként egyelőre csupán a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) égisze alatt tevékenykedő regionális befektetési társaságokat említhetjük. Mindenesetre az eddig eltelt időszakban mintegy 40 milliárd forintra tehető az az összeg, amely ily módon javította a vállalkozások tőkeforrásait.
A támogatások másik fontos elemét az elkülönített állami pénzalapok és a központi költségvetésbe integrált alapok jelentik. Ezek között is hangsúlyos szerepe van a főleg kis- és középvállalkozások támogatását, feldolgozó-ipari befektetéseket ösztönző gazdaságfejlesztési célelőirányzatnak (gfc), amelyre az idei központi költségvetésben 9,6 milliárd forintot különítettek el. A turisztikai és területfejlesztési célelőirányzat (3,9 milliárd és 3,3 milliárd forint) pedig egy-egy, állami szempontból kiemelt fontosságú terület finanszírozását segíti. Ezekhez a forrásokhoz leginkább pályázati úton lehet hozzáférni.
Az ebben a szertágazó támogatási és ösztönzési rendszerben való “rendteremtést” szolgálja többek között az a most készülő, kis- és középvállalkozásokról szóló törvény is, amelynek első olvasatát a napokban tárgyalják az ipari és pénzügyi tárca illetékesei. A hírek szerint a készülő törvénytervezetben pontosan definiálni akarják a kis- és középvállalkozások fogalmát. Az Európai Unió országaiban (bár egységes meghatározás ott sincs) általában a 250 fősnél kisebb cégeket számítják ebbe a körbe, míg nálunk – a Központi Statisztikai Hivatal meghatározása alapján – a kevesebb mint 50 főt alkalmazókat kis-, az 51-300 főseket pedig közepes vállalkozásnak nevezik.
Az egyelőre még kérdés, hogy a megnyíló kormányzati forrásokat milyen “csatornákon” keresztül juttatják majd el a vállalkozásokhoz. Bár a támogatások elsősorban a kereskedelmi bankok által folyósított hitelekhez kapcsolódnak, a kormányzati elképzelésekben visszatérő motívum egy önálló, a kis- és középvállalkozások finanszírozására szakosodott hitelintézet kialakítása. Korábban elsősorban a Corvinbank pályázott jó eséllyel ennek a banki státusznak az elnyerésére, ám az MFB-holdingba való beolvadását (Figyelő 1997/1-2. szám.) követően ezeket a feladatokat vélhetően közösen kell vállalnia a szintén MFB-tulajdonú Konzumbankkal és a PM felügyelete alatt álló anyacéggel. Az IKIM ugyanakkor azt sem tartotta kizártnak, hogy a tárca saját hitelintézetet alapítson e feladatok ellátásra, ám információink szerint ez a kérdés már lekerült a napirendről. Mindenesetre ez a tény arra is rámutat: ma még sokkal inkább az állami pénzforrások kezelésében, semmint a vállalkozások fejlesztésében folyik a verseny az állami szervezetek és a hitelintézetek között.
