A kérdések legtöbbjére janu- árban kissé pesszimistább válaszok érkeztek, mint az elmúlt év decemberében. A megkérdezettek az inflációt illetően mutatkoztak a legborúlátóbbnak. (1996 első hónapjában a mostaninál nagyobb mértékű áremelkedések kevésbé befolyásolták a háztartások véleményét az inflációval kapcsolatban – akkor a késleltetett hatásoknak jutott nagyobb szerep.) Az ország gazdasági helyzetének tavalyi alakulását ugyanakkor az eddigieknél is kedvezőbbnek ítélték.
Feltűnő, hogy a munkások indexének értéke emelkedett, miközben a vállalkozók és a vezetők pesszimistábbak lettek. Ehhez hasonlóan a fővárosban (ahol magasabbak a jövedelmek) romlottak a várakozások, vidéken viszont (ahol szegényebb a lakosság) optimistábbak lettek a válaszadók. A dolgozók és a nyugdíjasok indexe javult – ez valószínűleg a 13. havi fizetéseknek, illetve a januári nyugdíjemelésnek köszönhető.