Gazdaság

ROMÁN GAZDASÁGI REFORM – Tűzpróba

A gazdaság szerkezeti átalakítása érdekében hozott kormánydöntés, miszerint bezárják azokat a veszteséges vállalatokat, amelyek privatizációjára nincs esély, tiltakozó megmozdulásokat váltott ki Romániában. E hét elejétől 17 ilyen cégnél végleg beszüntették a termelést. Elemzők szerint a hirtelen elhatározás mögött az IMF áll.

Victor Ciorbea román kormányfő szerint a kabinet “tűzpróbáját” jelentik azok a kiadáscsökkentő intézkedések, amelyeknek 17 veszteséges üzem, köztük három kőolaj-finomító esett áldozatul.

A miniszterelnök bejelentette, hogy a három olajfinomító – a dél-romániai Petrotel és a Vega, valamint a kelet-romániai Darmanesti – többé nem kap áramot és nyersolajat. Ciorbea szerint e finomítók csak félig használták ki kapacitásukat, s ezek adták a román gazdaság ráfizetésének 2,5 százalékát. A román olajfeldolgozó ipar egyébként is nagy kapacitásfölösleggel rendelkezik: az együttes kapacitás évi 20 millió tonna, miközben az országnak csak 11 millió tonna olajra van szüksége.

A finomítóknál és a további 14 másik bezárásra ítélt, főként a mezőgazdaságban, az élelmiszer-feldolgozásban, a vegyiparban és a gépgyártásban tevékenykedő vállalat dolgozóit elbocsátják, így mintegy 21 ezer ember válik munkanélkülivé. Az elküldött dolgozók 6-12 hónapi bérnek megfelelő végkielégítést kapnak. A bezárásra ítélt vállalatok vesztesége eléri a 37 millió dollárt, miközben a vállalati adósságok 268 millió dollárra rúgnak.

A miniszterelnök szerint az év hátralevő részében az infláció havi üteme a korábban becsült 2,3 százalékról 1-2 százalékra mérséklődik. Augusztus végén, de legkésőbb szeptemberben megteremtik a lej konvertibilitását. Ennek nyomán a vállalatok már szabadon adhatnak és vehetnek majd keményvalutát, magánszemélyek azonban évente legfeljebb 500 dollárnak megfelelő összegű valutát vásárolhatnak.

Az IMF most dönt a készenléti hitel második, 86,2 millió dolláros részletének folyósításáról. A szervezet üdvözölte, hogy 1997 első felében a vártnál alacsonyabbra sikerült leszorítani az inflációt, s jóváhagyta azt is, hogy 500 millió dollárral megnöveljék az állami eladósodás felső határát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik