A segélycsomag folyósítását az IMF kemény feltételekhez köti. Ezek között különösen kényes, hogy a most hatalmon lévő kormányon kívül az ellenzéki vezetőknek is el kell fogadniuk a szervezet diktátumát. (Dél-Koreában december 18-án lesz az elnökválasztás; a posztra három jelölt pályázik.) Az IMF-terv alapján 1998-ban a dél-koreai GDP gyarapodása 1980 óta a legalacsonyabb szintre, 3 százalékra esik vissza (idén 6 százalékos növekedés várható). Az inflációt 5 százalék alatti szinten kell tartani, a fizetési mérleg deficitje pedig jövőre nem haladhatja meg az 5 milliárd dollárt (a hiány 1996-ban 23,7 milliárd volt, idén pedig 14 milliárdra rúg). Szöulnak kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy megnyitja pénzpiacát a külföld előtt, beleértve a rövid távú kötvénypiacot is. A vállalati befektetéseket védő jogszabályokon enyhíteni kell: így az eddigi 26 százalékban maximált külföldi befektetések már ebben az évben elérhetik az 50, jövőre az 55 százalékot.
- 09:30 A szüleinken is múlik, meddig élünk
- 09:18 Meglőttek Moszkvában egy magas rangú orosz katonai vezetőt
- 09:14 Kényszerleszállást hajtott végre a Wizz Air Budapestről Valenciába tartó járata
- 09:09 Megbecsült dolgozók nélkül nincs jól működő ország: szakszervezeti követeléscsomag 10 pontban
- 09:05 Letartóztatás vár a férfira, aki egy ötéves kisfiúval együtt lopott el egy kocsit a bölcsőde elől
- 09:03 Mégis lesz idén Kolorádó, új helyszínt talált a fesztivál
- 09:00 Nem várt meglepetés volt a kindertojásban – zuglói drogdílert fogtak
- 08:39 A Nagy Ő: több szereplőt is meglepett, hogy nem Kiara Lord nyerte meg az erotikus feladatot
- 08:31 Vízilabda: Keszthelyi Rita és Garda Krisztina kapott némi gyógyírt a vesztes Eb-döntő után
- 08:26 Aranyat és kritikus ásványkincseket talált Erdélyben egy kanadai cég
- 08:22 Varsóban elrendelték a Magyarországon politikai menedékjogot kapott volt lengyel miniszter letartóztatását
- 08:07 Nullaszázalékos béremelést ajánlott a dolgozóknak az Audi Hungaria vezetése
- 08:04 Magyar Bálint: A maffiaállam a parazitaállam privatizált formája
- 08:00 „Nem gondoltam volna” – Kiara Lord kielemezte, hogyan csókol Stohl András
- 07:25 Orbán a Kossuth rádióban: nem tudjuk, mikor jön Trump!
- 19:04 Nagy Feró a Lázárinfón: Amit ő csinál ebben az országban, az hihetetlen. Olyan, mintha én csinálnám
- 06:00 A küldetése, amennyiben vállalja: töltse ki 10 pontosra ezt a Tom Cruise-kvízt!
- 20:57 Levetítették a bíróságon a kispesti halálos gázolásról készült felvételt, amiben egy hétéves lány és apja halt meg
- 08:07 Nullaszázalékos béremelést ajánlott a dolgozóknak az Audi Hungaria vezetése
- 18:01 Szabó Zsófi nélkül folytatódik az Újratervezés: ő veszi át a helyét
- 07:25 Orbán a Kossuth rádióban: nem tudjuk, mikor jön Trump!
- 04:44 Kvíz: Mennyire emlékszel a téli olimpiák legnagyobb egyéniségeire?
- 07:19 Meghalt Vásáry Tamás, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész
- 18:00 Kockázattá vált a párt kampányarca, de leszedheti-e a Fidesz Lázárt a sakktábláról?
- 06:16 Nagyon más arcát mutatja ma a tél
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
