A magyar gyógyszerkutatás történetében egyedülálló, a licencszerződés keretein túlmutató, tartós együttműködési megállapodást kötött a veszprémi Biorex Rt. és az amerikai Abbott Laboratories. A múlt héten aláírt szerződés értelmében a Biorex kizárólagos jogot ad az Abbottnak a fejlesztés alatt álló (a cukorbetegség szövődményeivel szemben hatásos) új molekula, a Bimoclomol hatóanyagának gyártására és forgalmazására. A Bimoclomol tulajdonjoga a veszprémi kutató-fejlesztő cégé marad. Az rt. a várhatóan több milliárd dollárra rúgó forgalom 9 százalékáért adta át a fent említett jogokat az amerikai partnernek, amely magára vállalta a gyógyszer regisztrálásának és 2001-es piaci bevezetésének feladatait és költségeit. A megállapodás értelmében a Biorex még az idén tőkeemelést hajt végre, s az újonnan kibocsátott részvényekből az Abbott 28 millió dollár értékben vásárol majd. A zárt körű kibocsátás során intézményi befektetők is Biorex-papírokhoz juthatnak, de csak maximum 10 millió forint értékben. A részvényeket a tervek szerint a jövő év első felében vezetnék be a hazai, nem sokkal utána pedig az amerikai tőzsdére. Az 1988-ban alapított Biorex fő tulajdonosa és befektetője az Első Magyar Alap, melynek itteni befektetései elérik a 19 millió dollárt. A világ vezető multinacionális gyógyszergyártói között számon tartott új amerikai partner éves gyógyszerforgalma 5,7 milliárd dollárra tehető.
- 08:54 Az EU külügyi vezetője: a világ jelenlegi helyzete láttán akár el is lehetne kezdeni inni
- 08:45 Hét évig teljes szexuális absztinenciában élt a Házasság első látásra szereplője
- 08:45 Debreceni milliárdos Sulyok Tamásnak: „szégyellje magát!”
- 08:14 Kamion és két autó karambolozott Budapest belvárosában, fennakadások a forgalomban
- 08:11 Lengyel külügyminiszter: Ziobro menedékjoga Orbánék szolidaritási gesztusa a korrupt nacionalista politikustársaknak
- 08:05 Videón, amint evakuálják a Nemzetközi Űrállomás asztronautáit
- 08:00 Halálra gázolt egy járókelőt, a reptéren kapták el az idős férfit a rendőrök
- 07:46 Som Krisztián elmondta, milyen most a viszonyuk volt feleségével, Balogh Edinával
- 07:23 Halálos balesetben volt érintett a Samsung dolgozóit szállító busz: az alkalmazottakat a mentő kiérkezése előtt bevitték a gyárba
- 07:19 Lázár János alapítványához került több ezer hektárnyi föld, amit eddig börtönök használhattak
- 07:00 Aknákat kell hatástalanítaniuk az Otthontámogatást igénylő közszolgáknak
- 06:59 Európai országok közös hadgyakorlatot tartanak Grönlandon Trump fenyegetéseinek árnyékában
- 06:58 Özvegye Kálloy-Molnár Péter utolsó napjáról: Megvárta a fiát, és akkor ment el
- 06:58 Csütörtöki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:39 Fagy okozta síntörés miatt jelentős késések várhatók a győri vasútvonalon
- 07:46 Som Krisztián elmondta, milyen most a viszonyuk volt feleségével, Balogh Edinával
- 06:59 Európai országok közös hadgyakorlatot tartanak Grönlandon Trump fenyegetéseinek árnyékában
- 20:02 „Kérem, segítsenek! Veszekedtünk és haldoklik” – önvédelemre hivatkozik az őrjöngő holland nő
- 21:04 Lázárék újragondolják az útdíjemelést
- 19:41 Volt Szőlő utcai növendék: Az egyik nevelő airsoft pisztollyal lövöldözött a gyerekekre
- 17:45 Fico hiába nem akar beszállni a magyar kampányba, Magyar Péter a választásokig visszavonatná vele a Benes-dekrétumokat és az új szlovák törvényt is
- 08:00 Halálra gázolt egy járókelőt, a reptéren kapták el az idős férfit a rendőrök
- 03:33 Ez vár a magyar pólóválogatottra az Eb-középdöntőben
- 20:09 Menny és Pokol house-assága, avagy ilyen volt az első magyar múzeumi silent disco
- 18:18 „Szerintem 55 évesen így kell kinézni” – Szabó Győző félmeztelen fotókon mutatta meg, mennyire kigyúrta magát
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
