Nagyvilág

Trump vadul bidenezik a félidős kampányban

afp
afp

Csaknem 900 alkalommal említette idén Joe Biden nevét Donald Trump amerikai elnök, a félidős választási kampány fókuszában tartva ezzel hivatali elődjét. Eközben Trump saját népszerűségi indexe csökkent. Elhúzódott az iráni konfliktus és a megélhetési költségek továbbra is magasak – mutatott rá a Reuters hírügynökség hétfői összeállításában.

Bár már 20 hónapja nincs hatalmon, Joe Bident átlagosan naponta háromszor vette célba Trump a beszédeiben és a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzéseiben. Trump elődjét okolta számos probléma, köztük például az infláció, a bevándorlás és a lőszerhiány miatt. Gazdasági témában legalább 210-szer, a bevándorlás ügyében 168-szor, külpolitikai és nemzetbiztonsági kérdésekkel kapcsolatban pedig 138-szor emlegette fel Bident.

Minden vádra jó az előd

Az inflációt illetően a felmérések szerint az amerikaiak többsége viszont éppen Trumpra neheztel. Biden elnöksége alatt az infláció 9 százalékra emelkedett részben a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború kirobbanása miatt. Donald Trump választási sikerét jelentős részben annak az ígéretének köszönhette, hogy csökkenteni fogja az árakat, de ezt nem sikerült betartania.

Miközben a bevándorlás terén kitoloncolási kampánya számos bírálatot váltott ki, Trump rendszeresen elődjére tolja a felelősséget emiatt. Azzal érvel, hogy Biden politikája tette lehetővé, hogy olyan sok illegális bevándorló léphetett be Mexikóból az Egyesült Államokba.

A csaknem hét hónapja Irán ellen indított háború lezárása miatt fokozódó nyomás alatt Trump legalább 37-szer emlegette Bident. Azzal vádolta elődjét, hogy nem lépett fel elég agresszívan Teheránnal szemben 2021 és 2025 között, és hogy „egy szörnyet teremtett”, amikor – még alelnöksége idején – 2015-ben megkötötték az atomalkut Iránnal.

Trump kezdetben tagadta azokat a sajtójelentéseket, amelyek szerint az Egyesült Államok lőszerhiánnyal küzdene Iránnal szemben, de később már ezért is Bident kezdte okolni, aki „olyan sok lőszert adott oda Ukrajnának”.

Trump több alkalommal személyesen is odaszúrt elődjének, például a dokumentumok automatizált aláírása miatt, amely egyébként több elnök bevett gyakorlata volt. A Fehér Házban egy húsvéti rendezvényen Trump a köré gyűlt gyerekeknek is mesélt. Azt állította, hogy Biden azért használt autopen szerkezetet, mert még aláírni sem tudott, nemhogy egy országot irányítani.

Joe Biden mostanra nagyrészt teljesen visszavonult a közélettől, rákos megbetegedésben szenved, és csak ritkán jelenik meg a nyilvánosság előtt. (MTI)

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik